Hírek

Ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők – heti hírösszefoglaló

Szántóföldi Napok és AgrárgépShow, segédlet az e-permetezési naplóhoz, az Egyesült Államokban tárgyalt Nagy István agrárminiszter, erdészeti gépbemutató, MEGFOSZ Közgyűlés. Heti hírösszefoglaló.

Hódmezővásárhelyi KITE Napok a haladás tükrében – Idén is sok érdeklődőt vonzott a „Hódmezővásárhelyi KITE Napok” május 4-5 között, mely már hagyománynak számít a cég életében. A KITE Zrt. hódmezővásárhelyi alközpontjában felvonultatta a legmodernebb csúcstechnológiával ellátott gépeit, valamint impozáns gépátadóra is sor került.

Hódmezővásárhelyi KITE Napok a haladás tükrében

Mérséklődik az infláció – A harmadik egymást követő hónapban is mérséklődhetett az infláció Magyarországon, a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők szerint az áprilisi adatokban már megjelenhettek az elmúlt időszak akciói – közölte a Világgazdaság.

Az élőállat-szállítás nem tartozik az EU-ban a gazdálkodás jövőjébe – Ismét komoly hangsúlyt kapott az élőállatok szállításával kapcsolatos szabályozók felülvizsgálata.

Teremtett világunk megóvása közös kötelességünk – Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben – közölte Nagy István agrárminiszter az AIM for Climate konferencián, hétfőn Washingtonban.

Teremtett világunk megóvása közös kötelességünk

A GVH hat javaslatot fogalmazott meg a tartós élelmiszerek árának mérséklése érdekében – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer – A háború és az elhibázott szankciók miatt elszálltak az energiaárak, sérültek az ellátási láncok és megnőttek a szállítási költségek. Ez Európa-szerte eddig nem látott inflációs hullámhoz vezetett, és jelentős mértékben megdrágította az élelmiszereket is – írta közleményében Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Idén nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor – A klímaszélsőségek, a szomszédunkban dúló háború okozta nehéz gazdasági helyzet, illetve az energia- és az inputanyagárak soha nem látott emelkedése jelentős kihívások elé állítja az agráriumot. A 2022. évi történelmi vízhiány az elmúlt 100 év legnagyobb, mintegy 1000 milliárd forintos aszálykárát okozta.

Felavatták Magyarország első hidrogén-előállító üzemét – Új korszak kezdődik a magyar energia- és hidrogéngazdaság történetében és fejlesztésében, "új világot teremtettünk" – fogalmazott Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden a Békés vármegyei Kardoskúton, ahol átadták Magyarország első hidrogénelőállító üzemét.

Felavatták Magyarország első hidrogén-előállító üzemét

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az agrárium aktualitásait járja körbe a Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n – A Szántóföldi Napok és AgrárgépShow méltán viseli az ország legnagyobb szántóföldi eseménye jelzőt, hiszen 2023. június 7-én és 8-án Mezőfalván egyedülálló módon, mintegy 42 hektáros területen sorakoznak fel az ágazat legújabb technológiái és fejlesztései, a NAK szakértői pedig a gazdálkodás környezeti fenntarthatóságának aktív, gyakorlati megvalósításait mutatják be és ismeretterjesztő állomásokkal és számos meglepetéssel várják a látogatókat.

Újabb segédlet az elektronikus permetezési napló kezeléséhez – Az e-permetezési naplóval kapcsolatos felhasználói visszajelzések alapján „gyakran ismételt kérdések” gyűjteményt állított össze a Nébih. A tematikus összefoglalóban többek között megtalálhatóak a belépéssel, a különféle technikai problémákkal, a hiánypótlással, az adatok feltöltésének megfelelő sorrendjével és a hatósági ellenőrzéssel kapcsolatos kérdés-válasz párok.

A magyar élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt Washingtonban Nagy István agrárminiszter – A magyar víziszárnyasok amerikai exportjáról és a mangalicasonka szállításának lehetőségeiről is tárgyalt az Egyesült Államokban a magyar agrárminiszter kedden.

A magyar élelmiszerek egyesült államokbeli exportjáról tárgyalt Washingtonban Nagy István agrárminiszter

Ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők – Hosszú idő után összességében ismét bizakodóbbak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelők, a fogyasztói árak emelkedése is lassul – mondták szerdán Budapesten az MBH Bank sajtórendezvényének szakértői.

Újra elérhetők az MFB agrár hitelprogramok – 20 milliárd forintnyi kedvezményes kamatozású, kifejezetten az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások likviditási helyzetét segítő, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) által működtetett hitelprogram indul újra a napokban.

Arra biztatják a lakosságot, hogy hagyják ki a fűnyírást egész májusban – A bécsi környezetvédelmi szervezet, a Die Umweltberatung arra biztatja az osztrák főváros lakóit, hogy csatlakozzanak a No Mow May – fűnyírás-mentes május mozgalomhoz és egy hónapon át ne nyírjanak füvet a kertjükben. Ezzel sokat tehetnek a növények és rovarok fajgazdagságáért a kertjükben és a szemléletváltozásért a fejekben.

Arra biztatják a lakosságot, hogy hagyják ki a fűnyírást egész májusban

Veszélyben a talajok minősége – A klímaváltozás mellett az intenzív mezőgazdasági termelés is sokat rontott a termőföldek állapotán. Bár a szakemberek szerint Magyarország termőföldjei Nyugat-Európához viszonyítva még viszonylag jó állapotban vannak, a mező- és erdőgazdasági területek mintegy ötven százalékát veszélyezteti a talajromlás.

Mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírást végez a KSH – Az adatgyűjtés célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók számára, amihez az adatszolgáltatók nagyban hozzájárulnak részvételükkel és a pontos adatszolgáltatással.

Hazai gyártású erdészeti rakoncás pótkocsik és daruk bemutatója – Az OEE Gépesítési Szakosztálya és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgépgyártók Országos Szövetségével (MEGOSZ), valamint az IG+JM Kft.-vel 2023. április 13-án Nyúlon tartott szakmai rendezvényt. A gépbemutatón az érdeklődő erdészeti szakemberek a faanyagmozgatásban használatos, hazai gyártású erdészeti rakoncás pótkocsikkal, illetve a rájuk szerelhető darukkal ismerkedhettek meg.

Hazai gyártású erdészeti rakoncás pótkocsik és daruk bemutatója

Folyamatos fejlesztéssel maradhat versenyképes a baromfiágazat – A baromfiágazat az időről-időre visszatérő állatbetegségek, a covid-járvány, az energiaválság és a háborús nehézségek ellenére is verseny- és exportképes állattenyésztési ágazat maradt – fogalmazott a Baromfi Világnap alkalmából az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.

Több műtrágya ára is jelentősen visszaesett – Bár a műtrágya összességében még mindig drágább, mint egy éve, néhány termék ára már a tavalyi szintre csökkent az első negyedévben – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Uniós rendelet váltja a tagállami rendeleteket az ukrán agrártermékek importtilalma ügyében – Szombaton lépett életbe az az uniós rendelet, amely felváltja a tagállami rendeleteket az ukrán gabonaimport ügyében – jelentette ki az agrárminiszter a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Uniós rendelet váltja a tagállami rendeleteket az ukrán agrártermékek importtilalma ügyében

Nem nő tovább az élelmiszer-vásárlás terhe – Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet, a magyar mezőgazdaság alapjait jelentő szántóföldi növénytermesztésben azonban épp az alacsonyabb felvásárlási árak okán nagyon jó időjárási körülményekre lesz szükség a jövedelmezőség fenntartásához.

A MEGFOSZ Közgyűlése: Az agrárium jövőjének megvitatása és a szakmai elismerések ünnepe (képekkel) – A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége 2023. május 11-én tartotta meg éves Közgyűlését. A szokásos éves közgyűlés programjai és a 2022-es évet meghatározó éves jelentések és vendég előadók beszámolói mellett szakmai díjak is átadásra kerültek.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés