Hírek

Inflációcsökkentő javaslatokról tárgyal a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel egyeztette személyes találkozón a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatait. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács azt már vállalta, hogy felülvizsgálja a nyerstej árát meghatározó árprognózis módszertanát.

"A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan azon dolgozik, hogy a tejtermékek és a tartós élelmiszerek piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálataiban megfogalmazott javaslatai a lehető leggyorsabban gyakorlati intézkedésekké váljanak, ezzel hozzájárulva az élelmiszer-infláció csökkenéséhez " – mondta az InfoRádióban Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője.

A GVH első körben a tej- és tejtermékek piacán végzett ágazati vizsgálat jelentéstervezetével kapcsolatban folytatott egyeztetéseket többek közt az Országos Kereskedelmi Szövetséggel, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségével, illetve az Agrármisztérium képviselőivel. Meghallgatták a szervezetek javaslatait, és beleépítik a végleges jelentésbe.

Fotó: Getty Images

A tej- és tejtermékek piacán lefolytatott ágazati vizsgálattal kapcsolatban hat javaslatot fogalmazott meg a versenyhivatal. Az egyik, hogy a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által alkalmazott nyerstej-alapár prognózis módszertanát felül kellene vizsgálni. Erre nyitottak voltak, és megállapodtak a felülvizsgálatban.

A versenyhivatal azt is javasolta, hogy szakmai konzultációs segítséget ad az árstoppal kapcsolatos jövőbeni jogalkotói megfontolásokhoz, az online árfigyelő rendszer fejlesztését és üzemeltetését a GVH végzi. Javasolják, hogy az arra alkalmas tejtermékek visszaváltható csomagolásban kerüljenek a polcokra, a növényi italok fogyasztásának ösztönzése is inflációcsökkentő tényező lehet. A versenyhivatal folyamatos fellépést javasol a fokozottabb verseny és a csökkenő árak érdekében. Május végéig érkezhetnek javaslatok a piac szereplőitől a tej- és tejtermékek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatra.

A jelentéstervezetbe beépíti a versenyhivatal a javaslatokat, és további megoldásokat javasol a jogalkotó, illetve a piac szereplői és a fogyasztók felé. "Annak érdekében teszi ezeket a javaslatokat, hogy az infláció minél hamarabb csökkenni tudjon, és a fogyasztók érezzék a termékek árának csökkenését" – tette hozzá Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés