Hírek

Idén tovább drágulnak az új autók

A járvány mellett a forint árfolyama, az autóvásárlási támogatások és a forgalombahelyezési eljárás idejének növekedése gyakorolta a legnagyobb hatást tavaly az autópiacra. Az idén 3-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani – ismerteti pénteki számában a Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint a magyarországi autókereskedelem tavaly 18,5 százalékkal esett vissza a 2019-es eredményhez képest, Nyugat-Európában azonban átlagosan ennél is nagyobb, 25 százalékos csökkenés volt a piacokon – írta meg az Origo. A nagycsaládos és az elektromos autókra vonatkozó vásárlási támogatás segítette a piacot, az utóbbi azonban később vissza is vetette.

Másfél nap alatt kimerült a keret

"Másfél nap alatt kimerült az elektromos autók vásárlását támogató pályázat, amely lendületet adott a piacnak a nyár folyamán. A nagy népszerűség miatt arra számított a lakosság zöme, hogy a tárca újranyitja a támogatást, és kivárt. Ez azonban máig nem történt meg, így számításaink szerint nagyjából tízezer potenciális vásárló várakozik, miközben tavaly háromezer e-autót értékesítettek a kereskedők" – mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke.

Fotó: Origo

Támogatásra vár a piac

Ez az idei évre is hatással van. A kormányzat kijelentette, hogy elkötelezett a közlekedés zöldítése mellett, kérdés, hogy ehhez a szándékhoz mikor társul újabb támogatás, addig ugyanis áll a piac. A Gémosz elnöke az e-autó-vásárlás támogatását a nagycsaládosokéhoz hasonlóan oldaná meg, az utóbbi ugyanis egy hároméves periódust ölel fel, vagyis nincsenek hullámzó rohamok, hanem kiegyensúlyozott a kereslet. Gablini Gábor meglátása szerint az idei év nem lesz elegendő a piac normalizálódásához, ugyanakkor

NAGY EREDMÉNY, HOGY TAVALY EGYETLEN AUTÓKERESKEDÉSNEK SEM KELLETT VÉGLEG BEZÁRNIA A JÁRVÁNY MIATT,

a szakma megtartotta a dolgozóit, és a szektor nem szorult állami támogatásra, sőt, a tavaszi korlátozások lazítása után jelentős bevételt termelt az ország gazdasága számára. Várakozása szerint tavasszal megvalósulhat a tavaly elhalasztott vásárlások jelentős része.

A drágulás még nem érte el a tetőpontját

Az autópiacon drágulásra is lehet számítani: tavaly 4-5 százalékos volt az áremelkedés, ami főként a forintárfolyam számlájára írható, de a drágulás még nem érte el a tetőpontját, Fojt Attila, a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének elnöke szerint ez idén tavasszal fog csúcsosodni, további 3-5 százalékos áremelkedés várható.

agrotrend.hu / Origo

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés