Hírek

Idén is megválasztották az év madarát!

Az “Év hala” közönségszavazás lezárulása után most fény derült arra is, melyik faj nyerte az “Év madara” címet. Az online szavazáson a legtöbb voksot idén a cigánycsuk kapta.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az "Év madara" akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó programban a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a cigánycsuk mellett a kis őrgébicsre és a sordélyra – olvasható a közleményben.

fotó: wikipedia

A szavazáson győztes cigánycsuk a mezei verébnél kicsit kisebb méretű madár. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.

A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. A zárt erdőkből és a monokultúrás agrártájból hiányzik. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll.

Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti. Az őszi vonulás nagy része szeptember-októberben zajlik, a fiatalok kóborlása már augusztusban elkezdődik. Tavasszal az első példányok korán, február végén és márciusban megérkeznek, egyes példányok át is telelhetek.

A természetvédők közleménye szerint a magyar állomány az 1999-2019 közötti 21 évben 54 százalékkal csökkent, napjainkban 195-210 ezer párra tehető. Megfogyatkozása hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány áll.

Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is alkalmazható olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása és ezek területének növelése a mezőgazdasági táblák szegélyének kezeletlenül hagyásával, a gyepek és gazosok égetésének további tiltásával – olvasható az MME közleményében.

agrotrend.hu / ecolounge.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés