Hírek

Idén a hús nélküli ételek a Balaton sztárjai

Ezúttal is rendkívül tudatosan készültek a balatoni vendéglátósok az Év strandétele versenyre, amelynek alapvető célja 2015 óta változatlanul a strandbüfék minőségi versengésének erősítése – hangzott el szerdán délután a fövenyesi Kalóz bisztróban tartott díjkiosztó ceremónián.

A Balatoni Kör által szervezett verseny döntőjébe hét étel került, ezek közül választotta ki a gasztronómiai szakemberekből álló zsűri győztesként a balatonfenyvesi Konyhám bisztró répa-dog nevű, könnyen emészthető büféételét. Az aranyérmes, 1690 forintra árazott, egészséges strandétel a rusztikus morzsában kisütött bébirépa könnyen elkészíthető, igazi nyári sláger lehet a balatoni büfékínálatában a díjátadón elmondottak alapján – írja a Magyar Nemzet.

fotó: wikimedia

Az Év felfedezettje pedig a vegán bundás kenyerével a világosi Tarrow bisztró lett. Az avokádóval, savanyított lila hagymás, zöldfűszeres körettel készült, és 2350 forintért kínált vegán bundás kenyér elkészítéséhez tojást, csicseriborsót, lisztet, mandulatejet és fekete sót használt fel a Kalóz bisztró séfje.

Négy éve a füstölt uszonyosból készült Pulled Ponty, 2018-ban a Gofcsi (gofrisütőben kisütött tócsni), 2019-ben a Kovászosuborka-leves, a múlt évben a Balatoros (újraértelmezett disznótoros) lett az Év strandétele. Mint azt már sokan tudják – és erősítik meg az ítészek döntését – 2021 legjobb balatoni fagyija, a karamellizált mandulával és almával készült Mézesem nevű nyalánkságot a balatonmáriafürdői Florida fagylaltozóban mérik.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés