Hírek

Híd az oktatás és a szakma között

Meggyőződésem, hogy nem lehet jó a felsőoktatás, ha nincs meg a kapcsolat az oktatás és a szakmai gyakorlat között; ehhez szeretnénk minél több fórumot teremteni, szeretném, ha magától értetődő lenne ez a kapcsolattartás – hangsúlyozta az erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztériumban, ahol a Soproni Egyetem frissen kitüntetett nyolc diplomás egyetemistájával találkozott.

Zambó Péter azt mondta, hogy a most végzett diákok hidat alkotnak az oktatás és a szakma között, hiszen a fiatalok még egyetemista fejjel gondolkoznak, de már megvannak a kapcsolataik a gyakorlatban. Felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a diploma megszerzése után is folyamatosan keressék az egyetemüket, tegyék élővé a meglévő kapcsolataikat és gondoljanak az újabb továbbképzésre is, akár a doktori fokozat megszerzésére. Az erdőkért felelős államtitkár kitér arra is, hogy a fiatalok büszkék lehetnek a választott szakmájukra, hiszen a természeti erőforrások fenntartható kezelése a jövő útja. „Az erdész munkájának a gyümölcse nemcsak a faanyag, a turistaház vagy éppen a trófea, hanem a nagybetűs, élő erdő”- tette hozzá. 

Zambó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiataloknak komplexen kell gondolkozniuk, hiszen az ő generációjuk felelőssége, hogyan alakul az ország környezeti állapota. 

Az eseményen részt vett Csányi Sándor, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki azt mondta, hogy a Soproni Egyetem az ország egyik legpatinásabb felsőoktatási intézménye, egy „igazgyöngy”, ahol a közép- és hosszú távú fejlesztési stratégia részeként modern és nemzetközileg is versenyképes módon folytatódhat a fenntarthatóságot középpontba állító egyetemi képzés.

A diákok a kötetlen beszélgetésen elmondták észrevételeiket, tapasztalataikat, és kérdezhettek az őket érintő fontos témákról is.

A találkozón részt vett továbbá Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) elnöke és Elmer Tamás, az OEE főtitkára.  

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés