Hírek

Hatalmas razzia a Nagybani piacon, több embert is elvittek az adónyomozók

Razziát tartott és több embert is elfogott kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy, a fővárosi Nagybani piacot érintő nyomozásban – értesült több forrásból is a Magyar Nemzet. Úgy tudjuk, az ügyben költségvetési csalás gyanújával indult eljárás, az ügy szálai pedig egy sokmilliárdos bűnügyhöz vezetnek.

Kiszálltak kedden a fővárosi Nagybani piacra, majd több embert is előállítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy, a piaccal és a zöldség-gyümölcs kereskedelemmel összefüggésben indult ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint az adóhatóság költségvetési csalás gyanújával indított eljárást, és a piacon kívül magánlakásokon is házkutatást tartott. A helyszíneken iratokat, árut és készpénzt foglaltak le. Úgy tudjuk, az ügy szálai egy sokmilliárdos bűnügyhöz vezetnek, így a nyomozás még messze nem ért véget.


llusztráció. Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

 

Afrikába menekült a volt NAV-os

A Nagybani piaccal kapcsolatban egyébként már nem egy eljárást indítottak a hatóságok. Erre jó példa, hogy pár éve a piachoz köthető egyik legnagyobb vállalkozás tulajdonosát is letartóztatták. A különösen jelentős, azaz ötszázmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indult ügybe ráadásul egy, korábban a Nagybanin szolgálatot teljesítő volt NAV-os alkalmazott is belekeveredett, aki ellen körözés volt kiadva, mivel Afrikába menekült. Végül a férfit Ugandából hozták haza. Érdekesség, hogy a volt NAV-os egy másik, szintén a Nagybani piachoz köthető, milliárdos áfacsalási eljárásban ugyancsak gyanúsított volt.

Az utóbbi ügy egyik érintettje a vallomásával segítette a nyomozásban részt vevők munkáját, ám őt akkoriban több fenyegetés érte az ügy szereplői részéről. Volt, hogy a börtönből üzentek: az életével játszik, ha beszél, de azt is a tudomására hozták, hogy olyan kapcsolatokkal rendelkeznek, akik kimossák őket a büntetőeljárásból. Az ügyben a BRFK is nyomozást indított kényszerítés hatósági eljárásban gyanújával.

 

Esernyő és fekete kassza

A fenyegetők közé tartozott egy, az éjszakai életben is jól ismert bűnöző is. A nehézfiúról érdemes megemlíteni, hogy a lapunk birtokában lévő vallomás szerint rengeteg védelmi pénzt – heti ötmillió forintot – fizetett annak a D. Andrásnak, aki társaival százmilliókat halmozott fel úgy, hogy különböző, büntetőeljárás alatt álló vállalkozónak megígérték, befolyásos kapcsolataik révén elérik az ellenük indított nyomozás félresiklatását és a NAV-razziák elkerülését. D. András több sértett – lapunk által megismert – vallomása szerint fedett nyomozónak, máskor NAV-os felderítőnek adta ki magát.

Az egyik tanúnak a férfi beszélt arról is, hogy a „lehúzásokból” szerzett pénzek nem hozzá, hanem az egyik minisztérium „fekete kasszájába” kerülnek, és ő a begyűjtött összegből csak részesedést kap. D. András hivatkozott arra is, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak dolgozik, emiatt a neki fizető vállalkozók közül többen őt csak „esernyőnek” hívták. Később kiderült, hogy D. egyetlen szervhez sem köthető, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig befolyással üzérkedés miatt vádat emelt ellene.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Pámer Dávid

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés