Hírek

Halálos vírust terjesztő állat jelent meg Magyarországon

Kora tavasztól folytatódik az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő programja, amelynek során a szakemberek a lakosság bevonásával gyűjtenek adatokat a Magyarországon újonnan megjelenő veszélyes fajokról.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerdai közleménye szerint a kutatók a nem őshonos fajokon túl idén a hazai kullancsokat is vizsgálják majd új, Kullancs a kertben elnevezésű programjukban, amelynek célja a városi környezet, a hazai őshonos kullancsfajok és az általuk hordozott kórokozók kapcsolatának feltérképezése.

Az ÖK kutatói ebben a projektben a kerttel rendelkező, elsősorban városi lakosokat kérik arra, hogy vegyenek részt a gyűjtésben. A programra jelentkezni a kullancsfigyelo.hu honlapon található kérdőív kitöltésével lehet. Az önkéntesek ezt követően egy csomagot kapnak, amely tartalmazza a kullancsgyűjtéshez szükséges eszközöket. A beküldött példányokat laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá, és a gyűjtők is visszajelzést kapnak.

Az így gyűjtött egyedek fontos adatokat szolgáltatnak a kutatók számára, akik laboratóriumi vizsgálatokkal a kórokozókkal való fertőzöttségüket is elemzik. Az ELKH ÖK 2021-ben indított el Kullancsfigyelő programját, amelynek célja a klímaváltozás hatására Magyarországon is megjelenő nem őshonos – különösen a Hyalomma – kullancsfajok vizsgálata. Ezek a fajok számos patogén terjesztésére képesek,

EZEK KÖZÜL A LEGHÍRHEDTEBB AZ AKÁR 30 SZÁZALÉKOS HALÁLOZÁSI ARÁNNYAL JÁRÓ KRÍMI-KONGÓI VÉRZÉSES LÁZ VÍRUSA.

Hazánkba általában vándormadarak útján érkeznek ezek a fajok, eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ám a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra.

A HYALOMMA KULLANCSOK NAGYOBBAK ÉS GYORSABBAK A MAGYARORSZÁGON MEGSZOKOTT KULLANCSOKNÁL, PAJZSUK EGYSZÍNű, SÖTÉT, LÁBUK LÁTVÁNYOSAN SÁVOZOTT.

A kutatás első évében mindössze két Hyalomma kullancsot azonosítottak Magyarországon, 2022-ben viszont már kilenc példányról érkezett bejelentés. A gyűjtés a kullancsok első megjelenésével már kora tavasszal elkezdődik. Az ekkor talált egyedeknek különösen nagy a jelentőségük, mivel ez arra utalhat, hogy nem közvetlenül vándormadarak segítségével érkeztek az országba, hanem itt teleltek át.

Fotó: AFP

Az ELKH közleménye szerint mindkét kutatásról, és az eddigi évek eredményeiről ezen a weboldalon olvashatnak további információt az érdeklődők.

agrotrend.hu / Origo

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés