Hírek

Gyógynövények az élelmiszeriparban

Hiszek a gyógynövények gyógyító erejében – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Gyógynövény Szövetség és Tanács szakmai napján, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy 2010 óta a Gyógynövény Szövetség stratégiai partnere a kormánynak. A teljes szektort tekintve a becsült nettó kibocsátás 110-120 milliárd forint körül van. Ebből a termesztés és gyűjtés, valamint az ehhez kötődő elsődleges feldolgozás nettó árbevétele 30 milliárd forint, a többi a további feldolgozásból, a késztermék-előállításból és a kereskedelemből származik.


Fotó: Agrárminisztérium

Dr. Nobilis Márton kihangsúlyozta, hogy a háború és a covid rávilágított az önellátóság szerepére.  Fontos, hogy mind gyógyászati, mind élelmiszer szempontból ugyanúgy önellátóak legyünk. Kiemelt célom, hogy a jelenlegi Európai Uniós ciklusban megtegyünk mindent azért, hogy az élelmiszeripar minél magasabb feldolgozottsággal önellátó legyen, és ez által visszakerüljön méltó helyére- jelentette ki.

Az államtitkár kitért arra, hogy a klasszikus nagykereskedelemi tevékenység mellett rendkívül sokszínű a gyógynövény termékek kiskereskedeleme is. Jelen vannak a patikahálózatoknál, a hazai és nemzetközi kiskereskedelmi láncok-fitotékájában, egészen a helyi piacokig. A gyógynövénytermesztők munkája hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható mezőgazdaság eléréséhez is. Ezért a kormány igyekszik minél nagyobb támogatást megadni ennek a szektornak, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy tovább fejlődjön és ez által export lehetőségeket is találjon.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés