Hírek

Felpörgette a kifizetéseket az államkincstár – heti hírösszefoglaló

Segítség a nyilvántartás vezetéséhez, anyakecsketartók átmeneti támogatása, részletek a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatásról, november 17-től pályázhatnak a mezőgazdasági kisüzemek, már benyújthatók a szőlőtelepítési pályázatok, segítség biomassza-termelőknek a tápanyag-gazdálkodási terv elektronikus beküldéséhez.

Az „Év Bortermelője 2022” cím öt jelöltje bemutatkozik a Borest a Bor Akadémián rendezvényen – Melyikük lesz az Év Bortermelője 2022-ben Magyarországon?

Autonómia: őrtüzeket gyújtottak Székelyföldön – Több mint száz helyen. Felolvasták a Székely Nemzeti Tanács elnökének kiáltványát.

Felpörgette a kifizetéseket az államkincstár – Jelentős összegű támogatás jutott el a napokban a hazai gazdálkodókhoz. A Magyar Államkincstár mintegy 100 milliárd forintnyi alaptámogatási előleget utalt át az érintett termelőknek. A területalapú juttatások mellett számos termeléshez kötött támogatás előlegét megkapták már a gazdák. Az előlegfizetési időszak egészen november végéig tart, így a következő hetekben további több milliárd forint érkezik majd a termelők számlájára.

A fenntarthatóság prioritás a takarmányozási szektorban – A Copa-Cogeca az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „European Livestock Voice”, azaz az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoporttal indított kampányának keretében „A fenntarthatóság prioritás a takarmányozási szektorban” címmel újabb kommunikációs anyagot tett közzé, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztési ágazat globális kihívásokhoz való hozzájárulására.

Segítség a nyilvántartás vezetéséhez – A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 4. § (1) c) pontja értelmében az állattartónak be kell jelentenie és az Országos Adatbázisban nyilván kell tartani minden olyan tartási helyet, illetve tenyészetet, ahol legalább egy lóféle állatot tartanak – írja a Nébih.

Közös érdek a haltermelés és a horgászat feltételeinek biztosítása – Fontos és közös cél a haltermelés fenntartása és támogatása, a halfogás lehetőségének biztosítása, de a karácsonyi halpiac beszerzési lehetőségeinek fenntartása is. Ezen célok teljesítése érdekében a MOHOSZ és a MA-HAL megállapodott az őszi haltelepítési célú halárakról, a telepítésekhez kapcsolódó horgászszövetség támogatási program elemeiről, továbbá az aszályvészhelyzeti operatív törzs munkájának további támogatásáról.

Anyakecsketartók átmeneti támogatása! – Az anyakecsketartás csekély összegű támogatásáról szóló 26/2014. (XI.20.) FM rendelet (a továbbiakban: támogatási rendelet) alapján az anyakecskét tartó mezőgazdasági termelő (a továbbiakban: kérelmező) az anyakecske tartásához 2022. évben kizárólag vissza nem térítendő átmeneti támogatást vehetnek igénybe, a kérelmező rendelkezésére álló szabad átmeneti támogatási keretének összegéig.

November 17-től pályázhatnak a mezőgazdasági kisüzemek (videó) – A mezőgazdasági kisüzemeket támogató pályázatról és annak mértékéről beszélgetett Papp Zsolttal az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkárával Mátrai Zoltán, az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója.

Itt vannak a részletek a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatásról! – Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program indul az állattartók és az aszály következtében kárt szenvedett mezőgazdasági termelők forgóeszköz-finanszírozásának megkönnyítésére.

Már benyújthatók a szőlőtelepítési pályázatok – A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén november 2-a és november 30-a között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására. A szőlőtermesztők körében népszerű intézkedés támogatási keretösszege a 2019-2023 közötti 34 millió euróról 50 millió euróra emelkedett.

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít hazánk biológiai sokféleségének megőrzésére – A mezőgazdaságban használt növények és állatok, mint kulcsfontosságú genetikai erőforrások jelentik élelmiszertermelésünk alapját – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

Semmi sem stimmelt a tűzifa körül – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya és a Nébih közösen ellenőrzött egy magát a közösségi médiában hirdető tüzelőanyag-kereskedőt. Mind a három hatóság szabálytalanságokat talált a vállalkozásnál, amely a bírságok mellett további vizsgálatokra is számíthat.

Az élelmezésbiztonság nem fenntartható az energiaárak csökkentése nélkül – A szankciós élelmiszerár-emelkedés megfékezése és az élelmezésbiztonság növelése érdekében is változtatni kell a Brüsszel által erőltetett szankciós politikán, rövid távon is csökkenteni kell az energiaárakat, és intézkedéseket kell hozni az agrárvállalkozások finanszírozására – közölte dr. Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Segítség biomassza-termelőknek a tápanyag-gazdálkodási terv elektronikus beküldéséhez – Felhívjuk a biomassza-termelők figyelmét, hogy a tápanyag-gazdálkodási tervet a talajvedelem@nebih.gov.hu e-mail címre kell benyújtaniuk. A terv összeállításához segédlet is elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.

Az újra kihirdetésre került veszélyhelyzet erdészeti vonatkozásai – A magyar kormány a 424/2022. (X. 28.) rendeletében november 1-i hatállyal az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzetet hirdetett ki. A 425/2022. (X. 28.) kormányrendeletben pedig a veszélyhelyzet során már kiadott kormányrendeletek hatálybalépéséről és veszélyhelyzeti intézkedésekről rendelkezett.

Az új agrártámogatási rendszer célja a hatékonyság növelése – A magyar kormány az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések és kialkudott kompromisszumok során olyan új agrártámogatási rendszert alakított ki, amelynek célja a hatékonyság növelése – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Orosházán.

Tisztelgés az alapító gazdag életműve előtt – Nádudvaron, a KITE Zrt. központi épületében ünnepélyes keretek között leplezték le Szabó István mellszobrát. A megemlékezés célja a karizmatikus vezető szellemi örökségének ápolása és a KITE stabil értékrendjének továbbadása a fiatalabb generációknak.

Agro7 – a hét agrárhírei, 2022.11.05. – A mezőgazdasági kisüzemeket támogató pályázatról nyilatkozik Papp Zsolt György helyettes államtitkár. A Sygenta 6 t/h termésversenyének díjátadója Budapesten, a RaM Colosseum-ból. Bemutatkozik a Kuhn Magyarország. Magyarország legnagyobb öntözési beruházása Mezőhegyesen. A gazdaélet szépségei – kisfilm.

A GMO-mentes termelés a magyar agrárium fontos értéke – Az Agrárminisztérium célja az, hogy állataink GMO-mentes takarmányozásától kezdve, a feldolgozáson keresztül a késztermékig GMO-mentes termékek kerüljenek a boltok polcaira, a magyarok asztalára – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

Drága szórakozás lesz a horgászat jövőre – Mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk a horgászoknak, miután markáns áremelésekről határozott a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) választmánya. Jövőre több ezer forinttal is emelkedhetnek a halfogás éves engedélyköltségei. A somogyi horgászegyesületek az országos árnövekedéstől nem terveznek magasabb emelést.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés