Hírek

Fekete párduc, teve, strucc – rejtély, miért kószálnak közöttünk

Az elmúlt két hónapban váratlanabbnál váratlanabb vendégek tűntek fel Magyarországon: szemtanúk fekete párducról, tevéről, struccról számoltak be, de vaddisznók is tiszteletüket tették.

Decemberben rögzítették először videón azt a fekete párducot, amit azóta is nagy érdeklődés övez, bár a mai napig nem tisztázott, hogy valóban nagy ragadozóról van-e szó – írta cikkében a Travelo. A feltételezett párduc állítólag több gazdának is kárt okozott, azt mondják, ő felelős jó néhány állat elpusztulásáért. Először Kiskunhalason észlelték, de nemrégiben Szolnok és Újszász között "vadászták" le, igaz, csak telefonnal. 

Nem a párduc az egyetlen hazánkban nem őshonos állat, amely gazdátlanul kószál mostanság. Múlt héten például egy kétpúpú teve álldogált nyugodtan Kecskeméten, a Ladánybenei út mellett – egyelőre rejtély, hogyan kerülhetett oda. Ha pedig mindez nem lenne elég, néhány napja egy struccot is lencsevégre kaptak, ahogyan Szolnok közelében, Sándorfalva és Dóc között sétál át egy autóúton – írta a szegedma.hu.

Fotó: Shutterstock

Minden bizonnyal a három közül egyik állat sem saját magától került az országba, hanem valaki behozta őket. Korábban megkérdeztük Hanga Zoltánt, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjét, elképzelhető-e, hogy azok közül az egzotikus állatok közül szabadul ki néhány, amelyet otthon tart valaki. Mint elmondta, "vannak olyan esetek, amikor valaki nem őshonos, egzotikus vadállatot tart, és az megszökik tőle, vagy a gazda szándékosan engedi el".

Mint hozzátette, a jogszabályok egyértelműen tisztázzák, hogy melyek számítanak veszélyes állatnak. Eszerint három fokozat van: az elővigyázatosságot igénylő, a közepesen veszélyes és a különösen veszélyes fajok. "Magánszemélyek az utóbbit nyilván illegális úton szerzik be és tartják. Ha ezek esetleg kiszabadulnak, az valóban veszélyes lehet" – válaszolta akkor a szóvivő. Bár a teve nagy valószínűséggel nem jelent nagyobb veszélyt senkire, a strucc tud veszélyes lenni, a párducról nem is beszélve.

PÁRDUC, TEVE, STRUCC, MI JÖHET MÉG? 

A három ritka példányon kívül az elmúlt két hónapban vaddisznókról is készült videó, ahogy Budapest utcáin rohangálnak. Novemberben csordástul száguldoztak Gazdagrét utcáin, szemben a forgalommal, egy példány decemberben Újlipótvárosban bukkant fel, legutóbb pedig az M1-es autópálya egyik felhajtójánál láttak vaddisznót.

Fotó: pixabay.com

Hanga Zoltán a vaddisznókkal kapcsolatban is nyilatkozott: „Időnként éjszakánként előfordul, hogy fiatal, kíváncsi, kalandvágyó vaddisznók besétálnak akár egy-egy városba, egészen annak közepébe is. Aztán mikor feléled a város, az emberek munkába indulnak, akkor ezek a vaddisznók megijednek és elkezdenek össze-vissza szaladgálni. Ekkor a rendőrséget és a katasztrófavédelmet kell értesíteni, mert ez már a közlekedésben is komoly fennakadásokat és károkat, baleseteket okozhat".

agrotrend.hu / Travelo

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés