Hírek

Fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök Nógrádban

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök Jobbágyiban és Szurdokpüspökiben; az ügyben három férfi ellen indítottak eljárást – közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Király-Kollár Ramóna elmondta: a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett, orvvadászat bűntett és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 57 és egy 48 éves Szurdokpüspökiben élő, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves Jobbágyiban élő férfivel szemben.


Fotó: police.hu

Tájékoztatása szerint a gyanúsítottak április 5-e előtt többfajta éles és hatástalanítottként árusított fegyvert, fegyveralkatrészt és lőszereket, valamint számszeríjat szereztek be és tartottak maguknál.

A Jobbágyiban élő férfi gyűjtési szándékkal vásárolt, újított fel és tárolt lakásán fegyvereket, illetve lőszereket, amelyeket hatástalanítottként árusított is.

A két idősebb férfi szintén fegyvereket alakított át, valamint azokat orvvadászatra használták fel egyikük külterületi hétvégi házához tartozó telkén kialakított etetőn, szórón. A fegyverekkel és számszeríjjal elejtett vadakat feldolgozták és elfogyasztották, trófeáikat kipreparálták.


Fotó: police.hu

A férfiakat a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói, a Cserhát mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztály egyenruhásaival együtt elfogták.

A sajtóreferens hozzátette: a rendőröket is meglepte az a fegyverarzenál, amivel az ingatlanokban megtartott kutatás során szembesültek. A rendőrök által lefoglalt tárgyak között van gépkarabély, géppuska, pisztoly, különböző fegyveralkatrészek, lőszerek, hangtompítók, éjjellátó és vadkamerák, szerszámíj.

A három férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett. őrizetbe vették őket, ellenük szakértők bevonásával folytatja az eljárást a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.


Fotó: police.hu

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés