Hírek

Ez vár a Balatonra a fiatalok nélkül

Számít Rád a Balaton. Ez annak a programnak a neve, amely jelenleg tervezés alatt áll. A fiatalok letelepedését segítené, amelynek köszönhetően javulnának a demográfiai adatok és a munkaerőhiány megoldására is válasz születne.

Az általános tapasztalat alapján a fiatalok nem maradnak meg ott, ahol születtek, de ha mégis, akkor lakást, vagy házat már képtelenség vásárolniuk, vagy építeniük a magas ingatlanárak miatt, ezért Somogy vármegyébe kell menniük, tehát a parttól eltávolodva. Így foglalható össze a balatoni települések egyik problémája Lombár Gábor szerint, aki Balatonfenyves polgármestere – írják a Növényvédőszer.hu-n.


Fotó: H. Szabó Sándor / MTI

A gazdasági helyzet mellett a demográfiai adatok sem túl biztatók a Balatonnál – ezen változtatna hosszú távon egy átfogó program. Oláh Miklós szociológus, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség vezetője azt nyilatkozta, hogy az elmúlt években részletes demográfiai elemzéseket végeztek, amelyben döbbenetes felfedezésre derült fény: eszerint a Balaton kiemelt üdülőövezetének népességét 2062-ig előre vetítve a folyamatos csökkenés jellemzi, ha nem történik semmilyen közbelépés.

– 273 ezer állandó lakosa van a térségnek, viszont 2062-re ez a népességszám 184 ezerre csökken, de ennél is félelmetesebb mértékben öregszik meg a térség lakossága, ami fenntarthatatlan. A demográfiában van egy úgynevezett eltartási ráta, ami annyit jelent, hogy hány aktív, még dolgozó polgár lát el már nem dolgozó fiatalt és idős embert – ez a mutató országosan 2,6 körül van, a Balaton térségében már csak 2. Az előrejelzés eredményei szerint 2062-ben már minden aktívra jutna egy inaktív, ami kezelhetetlen. A feladatunk az, hogy ha ilyet tapasztalunk a Balaton térségében, akkor erre próbáljunk összeállítani egy tervezetet – mondta Oláh Miklós.

Ezeket a statisztikákat befolyásolják olyan tényezők, amelyekkel senki nem számol: az infláció, vagy a különböző válságok. Ez a program négy szereplő együttműködését jelenti, ezek egyike az a fiatal, aki itt tanul és a térségben is él, a másik az adott település önkormányzata, amely szeretné, ha az ifjú polgár itt maradna a diploma megszerzése után, aztán jön a képbe a munkáltató, mivel köztudottan munkaerőhiány van a Balatonnál. Sok munkakörben hiányoznak képzett szakemberek.

Oláh Miklós szerint „abban az esetben, ha létrehozunk egy nem túlságosan nagy forrást a Balaton Fejlesztési Tanács keretein belül azért, hogy ösztönözzük ennek a négy szereplőnek az összefogását, akkor sok munkáltató előre meg tudja mondani azt, hogy például egy szállodában mikor megy nyugdíjba az igazgató, vagy az épületgépész, vagy a szakács. Ha ez négy-öt év múlva bekövetkezik, akkor kialakítható egy ösztöndíj rendszer a leendő munkavállalónak. Az önkormányzat ebben a szerződésben vállalná azt, hogy kedvezményes lakhatási feltételeket biztosítana a visszatérő diplomásnak, vagy ugyanilyen kedvezményes telket bocsátana rendelkezésre”. Ezek együtt tehetnék sikeressé a Számít rád a Balaton kezdeményezést. 

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés