Hírek

Erdészeti kutatások története, helyzete és perspektívái a Magyar Tudomány Ünnepén

Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának eseményén az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet mellett, melyben a szerzők összegyűjtötték 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve a legfontosabb kutatási témákat és eredményeket – írja az Agrárminisztérium a közleményében.

Folyamatosan ügyelnünk kell meglévő erdeink egészségi állapotának és alkalmazkodóképességének javítására, és megfelelő kutatási eredményeken kell alapulnia az erdőterület növelését célzó programoknak – emelte ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár az eseményen tartott zárszavában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány elkötelezett abban, hogy az erdőkre, mint a fenntartható gazdálkodás színterére tekintsen. A kutatási eredmények széles körű megismertetése jelentősen segíti annak az erdőgazdálkodási modellnek a megvalósítását, melynek során nem sérülnek sem az ökológiai, sem a társadalmi, sem a gazdasági fenntarthatósági szempontok.


Fotó: Pelsőczy Csaba

A Soproni Egyetemi Kiadó most bemutatott kiadványa két, a közelmúltban összeolvadt erdészeti intézmény közös munkájának az eredménye. Az Erdészeti Tudományos Intézet és a Soproni Egyetem egy szervezetbe történő integrálása történelmi lehetőség arra, hogy az erdészeti kutatás minél szélesebb tudásbázisra építsen, és minél pontosabb válaszokat adjon az erdők kezelésével kapcsolatban felmerülő kérdésekre- hangsúlyozta az államtitkár.

A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottsága három nagy szakterületet – erdészettudomány, faanyagtudomány, vadbiológia – fog át, melyek között szoros kapcsolat van. A tervezett három kötetből álló áttekintés kísérlet a három szakterület kutatási eredményeinek, sikereinek, kudarcainak, feladatainak áttekintésére múlt-jelen-jövő bontásban.

Az erdészettudomány utóbbi 30 évének legjelentősebb kihívásai a klímaváltozáshoz kötődnek, melyek fontos kutatási feladatokat határoznak meg. Lényegesek továbbá a jövő erdeinek fafajválasztási és származási kérdései, a megváltozó termőhelyi feltételek melletti növedék meghatározása és ezzel párhuzamosan a szénmegkötés mennyiségi és folyamati vizsgálata. Komoly kutatási igényt generálnak az erdeinkben megjelenő új kártevők, kórokozók és inváziós fajok is. Erdészetünk, vadgazdálkodásunk, természet- és környezetvédelmünk, faiparunk jövője és versenyképessége számottevően függ az új, hasznosítható tudományos eredményektől – mondta Zambó Péter.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés