Hírek

Érdekes folyamatok látszanak a KSH beruházási adataiból

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal. Az építési beruházások továbbra is lejtmenetben vannak, de a gépek és berendezések vásárlása megugrott. Több szektorban csúnya mélyrepülés látszik.

A tárgyidőszaki visszaesést a jelentős súlyú feldolgozóipar, az ingatlanberuházások, valamint a mezőgazdaság fejlesztéseinek bővülése mérsékelte a leginkább – írta a KSH. A nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévihez képest 1,0 százalékkal nőtt. Ezen belül az építési beruházások volumene 1,6 százalékkal zsugorodott, míg a gép- és berendezésberuházásoké 5,9 százalékkal bővült.

Az előző év azonos időszakához képest a beruházási tevékenység volumene 2,8 százalékkal mérséklődött. Ezen belül a teljesítményérték csaknem hattizedét képviselő építési beruházásoké 8,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a több mint négytizedét kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,3 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi elsősorban az import gépek és járművek csaknem 10 százalékos volumennövekedésének tulajdonítható.

A beruházási teljesítmény 51 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 7,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések 2,3 százalékkal haladták meg a bázisidőszaki szintet. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 3,4 százalékkal bővült.

A beruházások általános csökkenése ellenére hét nemzetgazdasági ágban nőtt a teljesítményérték. A nemzetgazdasági beruházások több mint háromtizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben az előző negyedévek kétszámjegyű bővülésénél mérsékeltebben nőttek (+7,3 százalék). 2023 első negyedévében a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülése játszotta a központi szerepet a növekedésben, ugyanakkor a legnagyobb részarányú villamosberendezés-gyártásban a beruházások volumene némileg elmaradt a tavalyitól, főként a hosszabb ideje folyamatban lévő nagyszabású projektek fokozatos kifutása miatt. Bővülés jellemezte továbbá az elektronikai ipar, a gyógyszergyártás, valamint az egyéb feldolgozóipar alágak fejlesztéseit is.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 23 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A volumenváltozást két ellentétes irányú folyamat határozta meg: a bázisidőszakot jellemző élénk kulturális és irodaház-építési projektek lezárulását a tárgyidőszaki ingatlanfelújítások (főként energetikai korszerűsítések) nagyfokú növekedése ellensúlyozta.

Fotó: pixabay.com

A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott a 2022. második negyedévétől jellemző csökkenés (2,3 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt. A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 4,7 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, főként a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.

A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az előző két negyedév egyszámjegyű csökkenése után 7,0 százalékkal nőtt, amiben szerepet játszott az is, hogy a gazdálkodók egyaránt növelték az import- és a belföldi gép és járművel kapcsolatos fejlesztési ráfordításaikat.

Fotó: wikimedia

A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései mintegy 34 százalékkal csökkentek, ehhez a központi közigazgatási szervek és a helyi önkormányzatok mérséklődő fejlesztései egyaránt hozzájárultak.

A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, 2,8 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, valamint a mezőgazdaság (rendre 2,1, 0,4, 0,3 százalékponttal) részben ellensúlyozta. Ugyanakkor a szállítás, raktározás, a kereskedelem, valamint a közigazgatás teljesítménycsökkenése (0,2, 0,3, illetve 1,4 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés