Hírek

Epret gyomlálni járnak a fővárosi közbringákkal Somogyban

Boltba, orvoshoz és munkába járnak a csökölyiek a korábban Budapesten használt Bubi kerékpárokkal. A Máltai Szeretetszolgálat kétezer kerékpárt újított fel és helyezett ki a leghátrányosabb településekre. Somogyban öt faluban kerültek a fővárosi közbringákból.

Sorakoznak a Bubi kerékpárok a Máltai Szeretetszolgálat csökölyi Jelenlét Pontjának garázsában. Tíz bicikliből három tartós bérletbe került. Deres Mónika hónapok óta használja a Mol Bubi kerékpárt. 


Fotós: Lang Róbert / Sonline

– Mindkét biciklim tönkrement és sokba kerülne a javításuk, így ajánlották fel, hogy tartós bérletre elhozhatok egyet a kerékpárok közül. A rásegítéssel működő bringát nagyon könnyű tekerni dombon is, ezzel megyek boltba vagy tojásért – mondta el a csökölyi édesanya, aki egyedül neveli két gyermekét. 

A bicikli teljesen felszerelt, világítás is van rajta. Bogdán János közfoglalkoztatott volt az első, aki a Bubi kerékpárt kipróbálta. – Lehetne kicsit fürgébb, de masszív, erős bicikli, az enyémnek az elején ki lehet húzni egy részt, így le tudom zárni a kereket – tette hozzá. 

Bánkutiné Tószegi Mónika, a Máltai Szeretetszolgálat települési programvezetője elmondta: tavaly ősszel érkezett hozzájuk tíz bicikli. A jó idő beköszöntével egyre nagyobb az érdeklődés a kerékpárok iránt. 

– Az epresekben megkezdődött a munka, sokan járnak napszámba és külterületekre ezzel közlekednek – tette hozzá Bánkutiné Tószegi Mónika. A Budapesti Közlekedési Központ a modellváltás után 2000, első szériás Bubi kerékpárt adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, így az ország legszegényebb falvaiban futnak tovább a biciklik, amelyeket a Felzárkózó Települések programban dolgozó karitatív szervezetektől lehet kölcsönözni. 

A Budapesten hét éven át használt járművek a feliratok eltávolítása után eddig 77 településen váltak elérhetővé, hogy a legelesettebb családok munkába, iskolába járását, hétköznapi ügyintézését segítsék. Közel ezer kerékpár állt szolgálatba, Somogyban Istvándiban, Pusztakovácsi-Kürtöspusztán, Somogyfajszon, Drávagárdonyban, Csökölyben használják már az ikonikus fővárosi zöld bicikliket. 

 

Segítik a babát és az anyát is a csökölyi Jelenlét Ponton

Csökölyben 2019-ben alakítottak ki Jelenlét Pontot, ahol a hátrányos helyzetű családokat segítik. Bánkutiné Tószegi Mónika, a Máltai Szeretetszolgálat települési programvezetője elmondta: harminchat 0–3 év közötti gyermekeknek tartanak mozgásfejlesztéseket. A mesélő anyák klubjában egy gyógypedagógus meseterápiát is tart a szülőknek. 

– A hintának nagyon fontos szerepe van az idegpályák kiépülésében, így mi hintáztatunk már újszülött kortól – jegyezte meg Bánkutiné Tószegi Mónika. Azt is elmondta: szoros kapcsolatban vannak a helyi védőnővel, így már a terhesség ideje alatt segítik a kismamákat. A Jelenlét Pont konyháján sok finomság készül a dolgozók és az édesanyák közreműködésével. 

agrotrend.hu / Sonline, Góz Lilla

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés