Hírek

Elképzelhetetlen hogy vírus kerüljön az ivóvízbe

A legszigorúbban őrzött élelmiszernek tartja az itthoni csapvizet a Magyar Víziközmű Szövetség. Nagy Edit főtitkár az InfoRádiónak hangsúlyozta, nem szükséges műanyag palackokban felhalmozni otthon flakonos vizeket, hiszen Magyarországon majdnem százszázalékos a települések vezetékes ivóvízzel való ellátottsága.

A szövetség azon hírek kapcsán szólalt most meg, amelyek szerint a szennyvízben kimutatható a koronavírus örökítőanyaga – írja Store Insider. Ebből következtetni lehet – 4–10 nap eltéréssel – a járvány belobbanására. Több helyről kérdés fogalmazódott meg, hogy ez kapcsolatban lehet-e a csapvíz fogyasztásának biztonságával – közölte a szervezet.

A víziközmű szövetség azt hangsúlyozta: a szennyvíz nem fertőz. Kiemelték továbbá, hogy a szennyvíz és az ivóvíz nem kontaktál egymással, tehát senkit semmilyen veszély nem fenyeget az ivóvíz fogyasztása során.

Kitértek arra is, hogy az országban működő víziközmű-szolgáltatók felkészültek a járvány újabb hullámára, meghozták a biztonságos működéshez szükséges intézkedéseket, valamint azokat az utasításokat, hogy – ha szükséges – milyen belső működésre térnek át.

Fotó: pixabay.com

Közleményük szerint az ivóvízbázisok többsége védett, amelyekből egy esetleges járvány során is folyamatosan biztosítani tudja minden szolgáltató a jó minőségű ivóvízzel való biztonságos ellátást, akárcsak a szennyvíz szakszerű, biztonságos elvezetését és megtisztítását. A lakásokba érkező csapvíz a nap 24 órájában rendelkezésre áll – szögezték le. Hozzátették: így nem szükséges műanyag palackokban felhalmozni otthon flakonos vizeket, hiszen Magyarországon csaknem 100 százalékos a települések vezetékes ivóvízzel való ellátottsága.

Nagy Edit főtitkár az InfoRádiónak hangsúlyozta, Magyarországon az ivóvizet nagyon szigorú szabályok mentén, számtalan paraméter alapján, rendszeresen kell vizsgálni, a kitételeknek pedig maradéktalanul meg kell felelni. Ha és amennyiben nem felelnek meg ezeknek, akkor az adott kút vize nem szolgáltatható ivóvízként. Szükség esetében pedig azonnal tudnak intézkedni a szakemberek.

Arra vonatkozóan viszont nem lehet egzakt mód válaszolni, hogy hol a legjobb minőségű a víz az országban – tette hozzá –, mert az emberek azt a vizet tartják jó ízűnek, amihez hozzászoktak. Vagyis, ha egy szegedi illetőségű elmegy az ország másik felébe, ugyan paraméterek szempontjából ugyanolyan jó minőséget ihat, mint odahaza, de a víz idegen ízt okozhat a számára – magyarázta. Általában azonban a karsztvizekre mondható, hogy igazán jó minőségűek, viszonylag magas ásványi tartalmuk miatt.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés