Hírek

Elindult az élelmiszerárak csökkenése

A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közzétett inflációs adatokra reagálva, hozzátéve, hogy várhatóan már nem nő tovább a háztartások számára a bolti élelmiszer-vásárlás terhe.

Míg a 2022 januárjáról februárjára mért drágulás átlagosan még 2,1 százalékos volt, addig ugyanez az adat 2023 azonos időszakában 1,7 százalékra mérséklődött. „Vannak persze kivételek, ilyen például a sokunk által fogyasztott kávé, amely 6 százalékkal drágult januárról februárra” – mutatott rá Héjja Csaba szenior elemző.

A februári adatok szerint a tejtermékek esetében a havi áremelés bőven átlag alatti volt, sőt, a nyers adatokat vizsgálva kiderül, hogy a trappista sajt – amely tavaly rendkívüli mértékben drágult a boltokban – és a tejföl ára is csökkent. „Utóbbi tendencia folytatódhat a közeljövőben, ugyanis az európai tej- és tejtermékárak a hazainál nagyobb csökkenést mutatnak. Ennek legfőbb oka a tejtermelés bővülése és a keresletcsökkenés miatt mutatkozó kismértékű túlkínálat” – fejtette ki Héjja Csaba.

A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva továbbra is a tej- és a tejtermékek drágultak a leginkább, vagyis hiába lassult az áremelkedés és csökkent némileg egy-egy termék ára, a boltban vásárolt élelmiszerek közül továbbra is ez a kategória jelenti a legnagyobb terhet a háztartások számára. A tejtermékeknél egy év alatt végbement drágulás 70 százalékos mértékét követik a pékáruk és édességek, valamint a fűszerek 50 százalékkal. A húsoknál azonban valamivel kisebb mértékű, 37 százalékos áremelkedés ment végbe egy év alatt.


 
„Korábbi becsléseink szerint a magasabb viszonyítási alap és egyéb meghatározó tényezők révén márciusban tetőzhetnek a bolti élelmiszerárak, a gabonaárak hazai és nemzetközi csökkenése is ezt vetíti előre” – fogalmazott Héjja Csaba. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanannyiért tudunk majd élelmiszert vásárolni, mint a drasztikus áremelkedés előtt, 2021-ben” – hangsúlyozta.

Az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői az említett meghatározó tényezők közül kiemelték, hogy az energiaárak mérséklődnek a világpiacon, a gázárak csökkenése nyomán pedig alacsonyabb a műtrágya ára is, ami enyhíti a termelés költségeire nehezedő nyomást, nem is szólva az élelmiszeripari energiaköltségek csökkenéséről. A recessziós várakozások enyhülése és a forint erősödése szintén afelé mutat, hogy nem kell további drasztikus élelmiszerár-emelkedésre számítani. „Persze az időjárási viszonyok mind hazai, mind nemzetközi szinten felülírhatják ezeket a várakozásainkat” – fűzte hozzá Héjja Csaba.

„Összegezve: továbbra is tartjuk, hogy várakozásaink szerint az élelmiszer-infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődhet Magyarországon” – mondta. 

agrotrend.hu / növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés