Hírek

Életbe lépett a vörös kód

Szerda reggel 8 órától péntek estig speciális eljárásrendet igénylő vörös kód van életben, mert a napi átlagos középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, szerdán.

Fülöp Attila közölte: speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban az élet védelme az első. Minden szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalant és mindenki mást, aki a hőség miatt bajba jutott. Az utcai ellátószolgálat munkatársai ilyenkor fokozottan figyelnek az érintettekre – írja az MTI.

fotó: MTI

A vörös kód célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a segítségnyújtásra; az államtitkár arra kért mindenkit, hogy értesítse a diszpécserszolgálatot, ha bajba jutott hajléktalant lát.

Fülöp Attila elmondta: a hajléktalanellátás önkormányzati feladat, de a kormány jelentős összeggel járul hozzá. Míg 2010-ben ez még 7,5 milliárd forint volt, tavaly már 12 milliárd. Szerdán újabb, 360 millió forint összegű pályázatot hirdettek meg az ezzel foglalkozó civil szervezetek számára, ez már idén a második erre a célra meghirdetett pályázat. A két pályázat teljes összege megközelíti a 700 milliót.

Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója elmondta, hogy év elején az első pályázat a Covid-járványhoz kapcsolódott és főként tárgyi eszközök beszerzésére nyújtott lehetőséget. Az eredetileg 120 milliós keretösszeget az igényekhez igazodva felemelték 320 millióra. A szerdán meghirdetett második, 360 milliós pályázatban elsősorban egészségügyi szolgáltatásokra, krízisautók üzemeltetésére, utcai szociális munkára, diszpécserszolgálatra lehet támogatást kérni.

A Hajléktalanokért Közalapítvány honlapján – hajlekot.hu – részletes leírás olvasható a pályázatról és megtalálhatók a diszpécserszolgálatok telefonszámai is.

A szerdán közzétett pályázatok benyújtásának határideje augusztus 5.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés