Hírek

Egyre nagyobb veszélyt jelent a túlszaporodott medveállomány

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

A településekre bejáró védett állatok okozta gondokra legutóbb Ráduly István, Kovászna megye prefektusa irányította rá a figyelmet, aki szerint a székelyföldi megyében naponta be kell avatkozni a csendőröknek, hogy elkergessék a nagyvadakat – számolt be róla az MTI az Observatorul de Covasna megyei lap cikke alapján.

A román kormány területi képviselője szerint legutóbb kedden Nagyajtán, az unitárius templom közelében láttak egy anyamedvét két bocsával.

Úgy vélik, hogy több medvének a kilövését kellene engedélyezni. Nem vagyunk és nem leszünk Európa állatkertje, ezt mindenkinek meg kell érteni – idézte a lap Ráduly Istvánt. Elmondta, hogy tavaly 610 esetben okoztak kárt a medvék a megyében, 435 esetben háziállatokat támadtak meg, 175 esetben a termést tették tönkre.

Fotó: wikimedia

„Ezt meg kell állítani, mert nagyon nagy a veszély”

A medvék túl nagy számára figyelmeztetett egy nappal korábban Nicusor Halici, a szomszédos Vrancea megye prefektusa is, miután a nagyvadak a moldvai megyében is egyre több lakott településre járnak be. Rámutatott, hogy 

A VADÁSZTÁRSASÁGOK BECSLÉSE SZERINT A KELET-ROMÁNIAI MEGYÉBEN TÖBB MINT 500 NAGYVAD VAN, AMI ÖTSZÖRÖSE AZ OPTIMÁLIS EGYEDSZÁMNAK.

Ráduly István több találkozót is tartott a térség polgármestereivel, miután az elmúlt hétvégén a medvék több alkalommal is háztartásokba törtek be és kárt okoztak Soveja községben.

„Ezt meg kell állítani, mert nagyon nagy a veszély” – idézte az Agerpres állami hírügynökség a prefektust, aki felkérte a polgármestereket, hogy szerződjenek le a vadásztársaságokkal, hogy legyen kinek beavatkoznia medvetámadás esetén.

Hargita megyében is több településről jelezték medvék jelenlétét a napokban, pénteken Csíksomlyó térségéből telepítettek át egy nagyvadat, nehogy a zarándokokra támadjon. Romániában az állomány legutóbbi felmérése szerint 7500–8000 között lehet a vadon élő barna medvék száma, ezért a hatóságok idén 426 védett állat kilövésére adnának engedélyt, ami háromszorosa a tavalyi kvótának.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés