Hírek

Eddig ismeretlen régészeti lelőhelyet tártak fel Dunavecsén

Dunavecse-Öreg-hegy elnevezést kapta az az újonnan feltárt régészeti lelőhely, melyet a Schneider Electric okosgyárának építését megelőző régészeti kutatás során találtak a beruházás helyszínén a szakemberek. A munkálatok alatt összesen 202 objektumot dokumentáltak a régészek, ezek mindegyike egy őskori és egy római kori település maradványaihoz kapcsolódott.

A feltárást végző Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei szerint az őskori, azon belül is a neolitikum időszakára visszavezethető település azért számít jelentősnek, mert a Duna-Tisza-köze és Bács-Kiskun vármegye területe nem bővelkedik ezen korszak emlékeiben – olvasható a Schneider Electric sajtóközleményében.


Fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum

Két település, egy őskori, azon belüli is a kora neolitikum időszakára (Kr.e. 6000-5400) datálható település és egy római kori (Kr.u. 1-5. század), úgynevezett szarmata település maradványait találták meg régészek Dunavecsén azon a területen, ahol az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric legújabb, 25 ezer négyzetméteres okosgyárát építi.

Mint a közleményben írták: a régészeti feltárás során főként árkok, árokrendszerek és tárolóvermek, gödrök kerültek elő, de a római kori település maradványai között egy épületet és egy kutat is feltártak.

Az őskori településen egy nagyon szabályos, rendezett település képét találták a munkálatokat végző Kecskeméti Katona József Múzeum régészei. A leglátványosabb elem egy, a munkaterületet észak-kelet, délnyugati irányban átszelő mély árok volt, mely telekhatárt, védelmi vagy vízelvezető szerepet egyaránt betölthetett. A helyszínen feltárt gödrök élelemtárolásra szolgálhattak. Ezen a területen többek között nagy mennyiségű festett, díszített kerámiatöredéket, állatcsontot, őrlőköveket, és pattintott kőpengéket találtak.

– A település valószínűsíthetően a Kr.e. 6000-5400 közötti időszakban volt lakott, ekkor a korábban jellemző halászó, vadászó, gyűjtögető életmódot felváltotta a növénytermesztésen és állattartáson alapuló élelemtermelő gazdálkodás. A kor technikai újításai a csiszolt kőeszközök, az agyagból formált, kiégetett kerámiaedények és tárgyak, valamint a szövés, fonás eszközei voltak, valószínűsíthetően ezek maradványait találtuk meg az ásatás során – tette hozzá a szakember.

 

Már a római korban is ipari tevékenység folyhatott a helyszínen

A másik, az épülő okosgyár közelében megtalált fiatalabb, római kori település lakói az úgynevezett szarmaták, egy iráni eredetű, nomád lovas nép tagjai voltak. A szarmaták a Kr. u. 1. században érkeztek a Kárpát-medencébe és egészen az 5. századig jelentős erőt képviseltek a térségben. Itt is főként árkokat, árokrendszereket, méhkas alakú élelemtároló vermeket, egy kutat és egy földbe mélyített, szabályos téglalap alakú épületet találtak a régészek.

A feltárt gödrök közül többnek vöröses-égetett betöltése volt, ami arra enged következtetni, hogy már ebben az időszakban ipari jellegű tevékenységet folytathattak a területen. Az ásatás során előkerültek még állatcsontok és római kori szarmata kerámiatöredékek, de mind közül kiemelkedik egy kisméretű fazék, és egy szárnyas alakkal díszített római terra sigillata töredék, ami egy vöröses bevonatos, jó minőségű „luxuskerámia” volt abban az időben.

Az előkerült leletanyagot a Kecskeméti Katona József Múzeumban helyezik el, a területen pedig a terveknek megfelelően folytatódik a Schneider Electric okosgyárának építése, ahol várhatóan 2024-ben kezdődik majd meg a termelés.

agrotrend.hu / BAON, Tapodi Kálmán

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés