Hírek

Durván emelték az ukránok az olajtranzit tarifáját

Drasztikusan, bár az eredetileg tervezetthez képest mérsékeltebben emelkedtek június elsejétől az Ukrajnán keresztül érkező olajszállítások tranzitdíjai, pontosabban az az összeg, amelyet a Barátság kőolajvezeték déli szakaszán keresztülfolyó olajért cserébe kap Kijev.

Az összeget már januárban is emelték, akkor 13,6 euró, vagyis ötezer forint lett tonnánként, mától pedig 17 euró, azaz 6300 forint – ismertette  a Világgazdaság.

Korábban 100 százalékos emelést is kilátásba helyezett Kijev, de ebből végül a mostani 25 százalék lett egyelőre. Az orosz Interfax hírportál cikke szerint az emelés elsősorban Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát érinti.

A Transznyeft elnöke, Nyikolaj Tokarev egy korábbi interjúban elmondta, a tranzitdíjak emelkedése ellenére 2023-ban ugyanazt a mennyiséget szállítják a tervek szerint a csöveken, mint amennyit 2022-ben biztosítottak. Ezt arra is alapozták, hogy a déli vezetékkel elért országok, így Szlovákia, Csehország és Magyarország sem jelezte, hogy kevesebb olajra lenne szükségük. 

Fotó: MTI

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés