Hírek

Drága lesz idén a diósbejgli

Drágább lesz az idén a bejgli, a hagyományos karácsonyi sütemény alapanyagának ára a tavalyi jelentős emelkedés után is tovább nőtt ebben az évben. Egyes budapesti piacokon kilónként akár 4500 forintot is elkérnek a dióért. A drágulást ugyanakkor a szakemberek szerint semmi sem indokolja, sőt. A hazai diótermesztők a jelentős importnyomás ­miatt az idén a tavalyinál is kevesebb pénzt kaptak a termésért.

Nem zárhatnak jó szezont a hazai diótermesztők, míg az időjárás a termés mennyiségét csökkentette, a kedvezőtlen piaci helyzet az árak alakulásában okozott nehézségek a gazdálkodóknak – írta a Vg.hu. Kelemen Péter, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke a lapnak elmondta: a hazai dióültetvényeken gyenge, közepes termést takaríthattak be ebben az évben a termelők. Bár az év első felében még úgy tűnt, hogy jó szezonnak néz elébe az ágazat, a nyári szárazság miatt alacsonyabb hozamot sikerült elérni. Mivel az ültetvényeknek csupán a töredéke öntözött hazánkban, ezért a nyári forróság és a kevés csapadék negatív irányba befolyásolta a termést. 

Bár a darabszámra nem lehetett panasz, a dióbél mérete a legtöbb esetben – főként az öntözetlen ültetvényeken – elmaradt a megszokottól, emiatt az össztermés súlya is átlag alatt maradt. 

Miközben a termés szűkösebbre sikerült az idén, a termelői árak nem felfelé indultak el. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint az elmúlt héten 2800 forintos kilónkénti áron szerepelt a Budapesti Nagybani Piac kínálatában a belföldi dióbél. Ez mintegy 14 százalékos csökkenésnek felel meg a tavalyi szinthez képest.

Fotó: Somogyi Hírlap

Az áresés hátterében Kelemen Péter szerint az áll, hogy az elmúlt időszakban egyre több héjas dió érkezik az USA-ból és Chiléből, ami komoly nyomást gyakorolt az Európai Unió pia­cára. Emellett az idén jelentős mennyiségű olcsó, tisztított ukrán dióbél került a hazai és a környező országok piacára. A globális hatások mellett az is az áresés irányába hatott, hogy a korábbi évekhez képest kisebb kárt okozott a szórványültetvényeken és a háztáji diófákon a dióburok-fúrólégy. A magasabb háztáji termés is csökkenti a keresletet, így az árakat is.

Kelemen Péter ugyanakkor jelezte: a csökkenés csupán a nagykereskedelmi árakra vonatkozik, a fogyasztói árakban nem történt változás, sőt a tavalyi szinthez képest akár még magasabb árakkal is találkozhatnak a vásárlók a hazai pia­cokon és a boltokban.

Az AKI piaci árinformációs rendszerének adatai is alátámasztják a szakember véleményét. A fővárosi piacokon szemrebbenés nélkül elkérnek 4000-4500 forintot egy kiló dióbélért. A fogyasztók pedig a karácsony előtti időszakban a magas árak ellenére megvásárolják a diót, hiszen a legtöbb hagyományos ünnepi desszert egyik alapanyagáról van szó. Egy-egy jó bejgli elképzelhetetlen gazdag dió- vagy máktöltelék nélkül, ahogyan számos más, egyéb karácsonyi süteményhez is szükség van a csonthéjas gyümölcsre. 

Kelemen Péter megjegyezte: lehet kapni hazánkban olcsóbban, akár háromezer forintos kilónkénti áron is diót, de annak a minősége nem lesz olyan, mint a 4500 forintosé. A FruitVeb alelnökének tapasztalatai szerint a válság már érezhető a dió piacán is.

– Van olyan tagunk, aki a tavalyi dióbélforgalmának alig harminc-negyven százalékát bonyolította idén. Jelentős kiesés van a cukrászati és sütőipari megrendelésekben – mutatott rá a szakember. Az alapanyagok drágulása, a növekvő energiaköltségek miatt az elmúlt hónapokban a cukrászdák kénytelenek voltak árat emelni, a jelentős drágulás miatt azonban a forgalmuk is megcsappant.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés