Hírek

Csodás együttállások a késő tavaszi égbolton

Május 23-án és 24-én érdemes lesz felpillantani az égre sötétedés után.

Ha az időjárás is úgy akarja, kedden és szerdán újabb együttállásokat figyelhetünk meg – hívja fel a figyelmet az Időkép. Kedden a Hold mellett a Vénusz lesz látható, egymástól látszólag nagyjából 3 fokra, a nyugati horizont felett. A Hold 16,5%-os megvilágítású lesz. Az Ikrek csillagkép két fényes csillagát, a Polluxot és a Castort is felfedezhetjük a közelben, illetve a Marsot és a Jászol-halmazt is.

Ez utóbbi azért érdekes, mert nagyon fiatal, „csak” kb. 700 millió éves csillagokból áll, amelyek ugyanabban a gázfelhőben jöttek létre, és mindössze 577 fényévre találhatóak tőlünk. Nagyjából 350 darab csillagról van szó, melyek szabad szemmel is láthatóak, halvány derengő foltként.

Fotó: stellarium-web.org

Szerdán közelebb kerül a Holdhoz, ahogy a Mars is, és még ekkor is láthatjuk a Vénuszt, a Polluxot és a Castort. Sötétedés után, éjfélig érdemes keresni őket, a Jászol-halmazt a Holdtól balra, 5,5 fokra, alatta pedig 3,5 fokra a Marsot.

Sajnos kedden felhős égboltra számíthatunk, így csak kevés helyen pillanthatjuk meg kis időre az együttállást, ám szerdán már nagyobb eséllyel lehet szerencsénk – jósolja az Időkép.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés