Hírek

Büntethető lesz az álmos autóvezetés is

Ausztrál kutatók már annak a módszernek a kifejlesztésén dolgoznak, amely kimutatja, ha valaki kialvatlanul ült a volán mögé.

Nagyjából azonos hatást vált ki az álmos vezetés, mintha valaki ittasan ülne autóba, de tanulmányukban arra a következtetésre jutottak ausztrál kutatók, hogy már az is veszélyes, ha valaki kevesebb mint 5 óra alvás után ül volán mögé, de az még inkább, ha 4 óránál kevesebbet pihen az éjszaka során. Ha egyáltalán nem alszik vezetés előtt az a legnagyobb kockázat – írja a vezess.hu.

Új mérföldkőhöz érkezett azonban az ausztrál közlekedésbiztonsági hivatal által finanszírozott kutatás, ami a jövőben a fáradt vezetést is büntetendővé teheti. Clare Anderson, a melbourne-i Monash Egyetem professzora kutatócsapatával olyan vérvizsgálatot fejlesztett ki, aminek segítségével már az is kideríthető, ha valaki nem aludt eleget. A kutatók öt olyan biomarkert azonosítottak a vérben, amelyek több 99 százalékos pontossággal kimutatják, ha valaki 24 órán át vagy annál tovább ébren volt.

Fotó: Getty Images

A következő lépcsőfokot az jelentené a kutatásokban, hogy a vérvizsgálattal számszerűsíteni lehessen azt órára pontosan, mennyit aludt a vizsgált egyén.

Két éven belül elkészülhet az alváshiány kimutatására alkalmas törvényszéki vizsgálat, amit az alkohol- és drogtesztekkel egyidejűleg lehetne elvégezni, például akkor, ha valakit kórházba szállítanak egy autóbalesetet követően. Jogi oldalon is fel kell készülni azonban a fáradt sofőrök kiszűrésére, ugyanúgy határértékek meghatározásával, ahogyan az ittas vezetésnél is a véralkoholszintet veszik figyelembe: meg kell határozni egy minimum alvásmennyiségét, azaz hány óra alvás után tekinthető kipihentnek egy járművezető.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés