Hírek

Bölcsőde alapkövét tette le az agrárminiszter

A bölcsőde alapkövét múlt szombaton Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője jelenlétében rakták le.

Július 28-án adta át a hegyeshalmi önkormányzat a munkaterületet a kivitelezőnek: a helyi óvoda mellett egy kétcsoportos bölcsőde épül pályázati támogatással, melyhez a nagyközség is jelentős önrészt tesz hozzá. Már kirajzolódik a helye, ahol a tervek szerint jövő szeptemberben gyermekzsivaj tölti meg a teret. Az új intézmény alapkövét múlt szombaton Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője és Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke jelenlétében rakták le – írja a kisalfold.hu.

fotó: pxhere.com

– Megható élmény, amikor egy politikus bármilyen létesítmény kezdőpontján jelen van. Meghatározó, mert minden olyan településen, amely a gyerekek számára fejleszt infrastruktúrát, ott jövőkép van. A mai napnak így ez a legnagyobb üzenete – hangsúlyozta Nagy István, megjegyezve, hogy nincs olyan település a térségben, ahol csökkenne a lakosság létszáma és mindenütt fejlesztések láthatóak. Mindez olyan térségi erő, amelyet mindenképpen figyelembe kell venni és jó üzenet mindenki számára. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a legjobb befektetés a jövőbe a bölcsődék, óvodák, iskolák támogatása. A most elindított beruházás a jelenben megalapozza Hegyeshalom és a térség jövőjét is – vélekedett Pető Péter.

Szőke László polgármester személyes emlékeket is hozott: mint mesélte, édesanyja egykor a helyi bölcsődében dolgozott, de nosztalgiázott az egykori bölcsődei bálokról is. Lánya még járhatott az intézménybe, ám mire fia bölcsődéskorú lett, addigra megszűnt. 2006-os megválasztásakor kereste meg az óvodavezetőt, hogy indítsanak egy bölcsődei csoportot, ami sikerült is egy pályázat jóvoltából, a fiatal anyukák és a hegyeshalmiak megelégedésére.

Az óvodát is kinőtték

– Telt-múlt az idő, és eljutottunk oda, hogy ismét szükség van egy újabb bölcsődei csoportra, s az ovinak is szüksége van az óvodában kialakított bölcsődei csoportszobára. A Pénzügyminisztérium által kiírt bölcsődeépítési pályázaton indultunk, ami 85 százalékos támogatást biztosított, és nyertünk rajta 190 millió forintot. Sajnos az elnyert támogatás óta az építőanyagok jelentősen megdrágultak és a közbeszerzési eljárás lefolytatása után a kivitelezés összköltsége közel 250 millió forintra emelkedett fel – részletezte a faluvezető.

Kiemelte: „Hegyeshalomban az utóbbi öt évben, 2017-ben 45, 2018-ban 43, 2019-ben 38, 2020-ban 41 és idén eddig 16 gyermek született. Az óvoda működési létszámát a 125 főről már húsz százalékkal növeltük, hogy a hegyeshalmi óvodáskorúak elhelyezését biztosítsuk. Ezekből az adatokból látszik, miért is szükséges egy új kétcsoportos bölcsőde megépítése.”

A kivitelezőnek 340 nap alatt kell a munkát elvégeznie, és ha ezt tartani tudják, akár már jövő szeptemberre kinyílhat az új bölcsőde. A két tizenkét csoportos intézményben akár más településről is fogadhatnak apróságokat.

agrotrend.hu / kisalfold.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés