Hírek

Behúzták a kéziféket tavaly a gazdálkodók

Meglett az eredménye a múlt évben tapasztalt, rekordmértékű drágulásnak a műtrágyapiacon, a magyar termelők csaknem harmadával kevesebb szert vásároltak tavaly, mint egy évvel korábban.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint 32,4 százalékkal kevesebb műtrágyát értékesítettek a hazai piacon a forgalmazók, a teljes eladott mennyiség 1,3 millió tonna körül alakult. Eszerint több, mint négyszázezer tonna műtrágya hiányzik a termőföldekről.


Fotó: Zalai Hírlap/Katona Tibor

A forgalom visszaszorulásának hátterében egyértelműen a drasztikus drágulás áll, a műtrágyák ára ugyanis több mint kétszeresére, némelyik csaknem háromszorosára emelkedett egy év alatt.

A káliumklorid például csaknem háromszáz százalékkal lett drágább, míg az ammó­nium-nitrát ára 277 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Nem csoda hát, ha a jelentős keresletcsökkenés ellenére is nagyot ugrott a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele.

Az AKI adatai szerint miközben a termelők 32,4 százalékkal kevesebbet vásároltak a tápanyag-utánpótlást biztosító szerekből, a forgalmazók árbevétele 65,4 százalékkal 381 milliárd forintra emelkedett 2022-ben. A jövőt tekintve ugyanakkor némi bizakodásra adhat okot, hogy bár az áremelkedés a legtöbb termék esetében az utolsó negyedévben is folytatódott, bizonyos műtrágyák ára már csökkenni kezdett a múlt év végén.

Ahogyan arról korábban lapunk is többször beszámolt, a műtrágyaárak elszállásáért egyértelműen a földgáz rendkívüli drágulása a felelős, a múlt évben ráadásul több gyártó is szüneteltette tevékenységét, emiatt hiány alakult ki az európai uniós piacon, ami tovább növelte az árakat. Az idén várhatóan elfogadhatóbb szintre kerülhetnek a műtrágyaárak, a termelők egy része legalábbis ebben reménykedik. A műtrágyahasználat csökkenése ugyanis jelentős hatással lehet a terméseredményekre is. A gazdák éppen ezért elkezdték keresni a különböző alternatívákat, amelyekkel csökkenthető, vagy épp kiváltható a műtrágyahasználat. A szántóföldi növénytermesztésben egyre többen az okszerű műtrágya-felhasználásra törekednek – a precíziós eszközök felhasználásával ugyanis jelentősen csökkenthető a „feleslegesen” kiszórt műtrágya mennyisége. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a termelésben a különböző, talajéletjavító megoldások, amelyek a növényeknek is jót tesznek.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Köpöncei Csilla

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés