Hírek

Balatonrendesnél ért körbe a balatoni bringaút

Immár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel csütörtökön.

A sajtóközleményben hangsúlyozták, hogy a hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában az Eurobarometer statisztikája alapján, így kiemelt jelentőségű minden, közlekedést és közlekedésbiztonságot elősegítő infrastruktúrafejlesztés. Hozzátették: ezért mérföldkő, hogy immár teljes szakaszon, biztonságosan és korszerűen körbe kerékpározható a Balaton.


Fotó: Nagy Bálint / bringazas.hu

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a tavaszi időjárás beálltával letesztelte a tavaly elkészült a Balatoni Bringakört összekötő szakaszt Balatonrendesnél – írták. Ez utóbbi összekötőszakasz 2 kilométer hosszú, amelyből 0,3 km vegyes forgalmú, 1,7 kilométer pedig önálló kerékpárút. A forgalomtechnika felújítása is megvalósult, továbbá a kerékpárúton kiépült egy vasúti átkelő is – részletezte a minisztérium.

Nagy Bálint államtitkár a közlemény szerint elmondta: "az elmúlt öt évben a 205 kilométeres Balatoni Bringakör több mint a fele megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. Ezzel a két kilométeres szakasszal kibővült, mondhatjuk úgy, hogy körbe ért a balatoni bringakörút. Ez azért is nagyon fontos a balatoni térségben, mert azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a kerékpározás turisztikai szempontból. Azt gondolom, hogy a Balaton térségének túl a nyári szezonon, ez nagyon sokat segít a jövőben."

Révész Máriusz államtitkár a közleményben kiemelte: "végre eljött a pillanat, Balatonrendesnél is kész a kerékpárút. Sokan nem tudják, de ennek a két kilométeres szakasznak az a fontossága, hogy korábban itt megszakadt a kerékpárút, és ezért ki kellett tekerni a főútra a bringásoknak. Itt egy gyönyörű szép erdő is található, két évig tartott a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése, de végül minden rendben van. Sok küzdelem után eljutottunk oda, hogy ez a két kilométeres rész nagyjából 500 millió forint értékben elkészült. Azért ennyi, mert egy fejlett vasúti átvezetést is kapott a terület."

A bringakör komplex fejlesztése 2019 áprilisában kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. A folyamatos beruházásnak köszönhetően tavaly év végén már 114 kilométeren haladhattak korszerűbb, biztonságos utakon a Balaton körül a kerékpárosok. Csupán 2022-ben 14,1 kilométernyi kerékpárút-fejlesztés valósult meg a Balaton körül, amely pedig a térség fejlődését segíti elő -írja a tárca a közleményben.

Hozzátették: mindennek kapcsán az Építési és Közlekedési Minisztérium nem csupán a Balaton körül, hanem országszerte javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is. Ennek köszönhetően országszerte a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelítheti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben.

Továbbra is kiemelt szempont a kerékpárutak fejlesztése, mint a turizmus ösztönzésének egyik fontos eszköze. A kormány ezért támogatja a kerékpáros idegenforgalom fejlesztését, beleértve a kerékpáros szálláshelyek fejlesztését, a kerékpáros útvonalak népszerűsítését, és a kerékpáros turizmusra alkalmas infrastruktúra bővítését. Mindezt bizonyítja, hogy idén 592 kilométer kerékpárút tervezése zárul le – áll a közleményben.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés