Hírek

Az infláció átrendezi a boltok húspultjait is

Az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedett árak miatt csökkenő keresletre és a gyengébb minőségű termékek ismételt megjelenésére számítanak a jövőben a hazai húsipar szereplői.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke a VG-nek nyilatkozva elmondta: a fogyasztók által tapasztalt, drasztikusnak nevezett áremelkedés nagyon relatív, a feldolgozók költségei ugyanis az év eleje óta olyan mértékben nőttek meg, hogy azt sok esetben nem is fedezi a termékek ára. Ezért a szakember szerint a következő hónapokban további drágulás várható a húskészítmények piacán.

A gyártás legfontosabb alapanyaga, az élő sertés ára február óta 70-80 százalékkal nőtt. Ehhez adódik hozzá az energia és a munkabér költsége, amely területeken szintén nagyon komoly növekedést tapasztaltak a gyártók. A Hússzövetség elnöke szerint vannak olyan cégek, amelyek a tavalyi szinthez képest akár kilenc-tízszer nagyobb gáz- és villamosenergia-számlát kénytelenek fizetni, ráadásul a bérek is két számjegyű százalékos emelkedést értek el az ágazatban. Mindezek tükrében Éder Tamás szerint alig lehet túlzónak találni a készítmények 30-40 százalékos drágulását.

Fotó: wikimedia

A fogyasztók ugyanakkor nagyon érzékenyek az árakra, ezért már érkeznek a jelzések arról, hogy a korábbinál többen fordulnak az olcsóbb termékek irányába, ahogyan a forgalom visszaesését is tapasztalják a feldolgozók – tette hozzá rá a szakember, aki szerint a növekvő árak a hazai húskészítmények piacán az elmúlt tíz évben elért minőségi megújulást is veszélyeztetik.

Az ágazat várakozásai szerint a következő év elején a gyengébb minőségű termékek súlya növekedni fog a kínálatban. Az elnök szerit jogos a félelem, hogy ha az infláció szintje továbbra is magasan lesz, újra megjelennek majd a piacon a silányabb áruk, amelyek nem férnek bele a Magyar Élelmiszerkönyv által meghatározott termékkategóriákba. Így félő, hogy hamarosan virsli mellett „pálcikák”, vagy „rudacskák” is lesznek majd a polcokon, a szalámik és párizsik mellett pedig „feltétek” vagy „szeletek” jelennek meg.

Az élelmiszerkönyv rendelkezései szerint a hazai kereskedelemben kapható virsliknek például 2017 óta magasabb, minimum 51 százalék feletti hústartalommal kell készülniük, és ebbe az úgynevezett mechanikusan szeparált hús nem is számítható bele. Azok a termékek tehát, amelyek nem felelnek meg ennek a követelménynek, nem viselhetik a virsli megnevezést. Ezek a termékek teljesen legálisan kerülhetnek a kínálatba, a minőségi alapanyagok hiánya miatt azonban különböző fantázianeveket kell a gyártóknak alkalmazni – jegyezte meg Éder Tamás.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés