Hírek

Az egészséges élelmiszer kincset ér

Magyarország célja az volt a Közös Agrárpolitika megújításával, hogy az új irányt szabjon annak az átállásnak, amelynek az eredményeként az európai mezőgazdaság fenntarthatóvá, rugalmasan reagálóvá és korszerűvé válik – közölte Nagy István agrárminiszter a Romániai Biogazdálkodók 18. Konferenciáján, szombaton, a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a felelősségünk hatalmas, hiszen csak egy díszlet lesz a talaj, ha nem vigyázunk rá. A gazdálkodóknak és a tudománynak ezért közösen kell válaszokat adniuk az agráriumot ért kihívásokra – írja az agrártárca. Nagy István elmondta, az elmúlt években a világ más országaihoz hasonlóan Magyarországon is jelentősen nőtt az ökológiai művelésbe vont, ellenőrzött terület nagysága és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma. Az európai uniós tagállamok között hazánk érte el a harmadik legnagyobb léptékű fejlődést. Az ökológiai gazdálkodás 2020-ban a hazai mezőgazdasági területek több mint 6 százalékát tette ki, ami jóval magasabb a korábbi 2,5-3 százalékos aránynál.

Kifejtette, az ökológiai gazdálkodás, mint élelmiszertermelési rendszer, egyszerre tűzi céljául a talajok és az élővilág épségének, valamint az emberek egészségének megőrzését. Komplex rendszer, amely ötvözi a hagyományt, valamint a tudományos kutatás és az innováció eredményeit. A biogazdálkodás követendő mintaként és célként jelenik meg az új Közös Agrárpolitikában is – tette hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető kiemelte, Magyarország egyik legfontosabb feladata, hogy 2027-ig megduplázza a hazai ökológiai művelés alá vont területek méretét, elérve ezzel a 10 százalékos arányt. Ezen célkitűzéshez, egyebek mellett, hozzájárul az is, hogy a most futó intézkedések befejezése után 2025-től új, 5 éves programot indít a tárca a Stratégiai Terv alapján.

A miniszter kitért arra is, hogy a mezőgazdasági termelést szintén a megváltozott környezeti feltételekhez kell igazítani. Ennek fontos eszköze a környezet- és klímatudatos gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása, amelyek fejlesztik a táj mozaikosságát és a biodiverzitás sokszínűségét, javítják a talajok állapotát és vízháztartását vagy éppen a fenntarthatóbb növényvédőszer-használatot. Az Agrárminisztérium a környezet- és klímatudatos mezőgazdaság fejlesztésének folyamatában ezt úgy fordíthatja gyakorlattá, hogy a kötelező és korlátozó szabályok helyett még nagyobb hangsúlyt fektet az önkéntes és ösztönző jellegű programokra – húzta alá Nagy István.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés