Hírek

Az Agrárminisztérium elutasítja a földadó hódmezővásárhelyi bevezetését

Felelőtlen lépésnek tartja, és elutasítja az Agrárminisztérium a földadó hódmezővásárhelyi bevezetését, jogi lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy ilyen terhet ne lehessen kivetni – jelentette ki a tárca parlamenti államtitkára szerdán Szentesen sajtótájékoztatón.

Farkas Sándor azt mondta, a magyar gazdatársadalom az elmúlt három évben, a járvány két éve alatt és most a háború okozta nehézségek idején is mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelő minőségű, mennyiségű, biztonságos élelmiszer kerüljön az asztalra. A magyar agrárium stratégiai ágazattá vált, és ez felelősséggel jár.


Fotó: Pexels / Pixabay

A hódmezővásárhelyi döntést követően pár nappal a szentesi önkormányzat is földadó kivetését tervezte, de a tiltakozások nyomán visszavonták ezt az előterjesztést – közölte Szentes és térségének országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus. A baloldal nyolcvanéves hagyománya, hogy megkülönböztetik, lenézik a gazdákat. Ma is ilyen megnyilvánulásokat látni a baloldali polgármesterek részéről – hangsúlyozta Farkas Sándor.

Idén történelmi aszály sújtotta Magyarországot, különösen az Alföldet. Az energia-, műtrágya- és vetőmagárak emelkedése nagyon nehezen gazdasági helyzetet teremtett. Egyértelmű hogy a földadó kivetésének továbbgyűrűző hatása lenne, a gazdálkodók képtelenek lennének kigazdálkodni azt, továbbhárítanák, és végül a fogyasztóknál jelenne meg, tovább növelve az inflációt – fejtette ki az államtitkár.

Az agrártárca szerint a kettős adóztatást a magyar és az uniós jogszabályok is tiltják. Amennyiben egy gazdálkodó mezőőri járulékot fizet az önkormányzatnak, akkor újabb terhet már nem lehet kivetni termőföldjére a hatályos jogszabályok alapján sem. Az Alkotmánybíróság is hozott már egy elutasító határozatot a földadóval kapcsolatban – mondta az államtitkár.

Az Agrárminisztérium kész arra, hogy a gazdák védelme érdekében a következő parlamenti időszakban jogszabályban is rögzítse, nem lehet ilyen adót kivetni – tette hozzá.    Szél István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád megyei elnöke felháborítónak nevezte, hogy Márki-Zay Péter (MMM) polgármester és az őt támogató többség hektáronként 9990 forintos földadó bevezetéséről döntött. Ez a teher minden olyan földtulajdonost érint, aki négy hektárnál nagyobb területtel rendelkezik.

Szél István szavai szerint a hódmezővásárhelyi polgármester a döntést azzal indokolta, hogy azok, akik négy hektárnál nagyobb földdel rendelkeznek, tehetős emberek, földbirtokosok.

Az elnök hangsúlyozta, Márki-Zay Péter nem foglalkozik azonban azzal, hogy a földtulajdonosok között sok olyan nyugdíjas van, aki szüleik után kárpótlásként jutott földhöz, és az ebből származó bevétellel egészíti ki nyugdíját, próbálja részben biztosítani megélhetését.

A korábbi miniszterelnök-jelölt döntése a földadóról például szolgálhat más baloldali polgármesterek számára is, ezért indították az agrarpeticio.hu oldalt, hogy azon mindenki kifejezhesse véleményét a magyar termőföld megadóztatásával szemben.

Az elnök azt kérte, ne csak azok csatlakozzanak a kezdeményezéshez, akik földtulajdonnal rendelkeznek, a földből élnek, hanem azok is, akik nap mint nap leveszik a polcról az élelmiszereket, és tudják, mennyit dolgozik ezek előállítása érdekében egy gazdálkodó, egy kertész.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés