Hírek

Április 22. – A FÖLD NAPJA: egy nap a holnapért, a klímáért!

53 évvel ezelőtt, 1970-ben tartották meg először a FÖLD napját az Egyesült Államokban, a környezettudatosság fontosságára fókuszálva. Ezt követően az 1990-es évektől már világmozgalommá vált. A WWF Élő Bolygó Jelentés 2022 szerint jelentős a fajok számának, a vizes élőhelyeknek és az erdőterületeknek a csökkenése. Igen szembetűnő a termőterületek méretének és minőségének negatív változása világviszonylatban is, mely változások jelentős részét a beépítések és a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztések idéznek elő.

Fontos tehát, hogy figyeljünk és óvjuk azt a rendszert, melynek részeként élünk, tevékenykedünk. A jelzések felhívják a figyelmet arra is, hogy nem szabad túlfogyasztani a Föld energiaforrásait, hiszen csak ez az egy bolygónk van, és a természet felbecsülhetetlen értéket nyújt számunkra – többek között – termőtalaj, élelmiszer, friss víz és tiszta levegő formájában.

Fotó: wikimedia

Túlfogyasztás esetén a természeti értékek veszélybe kerülnek. Nem mindegy tehát, hogyan bánunk a természettel, a talajjal, a vízzel, azaz a környezetünkkel. A fenntarthatóság minden szereplő számára kihívás: a magánembereknek, a döntéshozóknak és a vállalatok vezetőinek egyaránt.

Mit tehetünk ? Sokat. Zöldítsük, hűtsük a környezetet, ültessünk fát, hagyjuk a vizet a tájban, termeljünk haszonnövényeket, komposztáljunk, termeljünk kevesebb hulladékot, a legapróbb odafigyelés és cselekvés is számít!

Az alábbi linken megfigyelhetőek bolygónk – 1990-2020 közötti – térinformatikai módszerekkel rögzített, drámai – pl. beépítések általi térnyerések okozta – változásai:

Timelapse – Google Earth Engine

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés