Hírek

Állásfoglalás a borsodi farkas-ügyről

Az Országos Magyar Vadászkamara megdöbbenéssel értesült azokról a híradásokról, amelyek szerint – a Boon.hu hírportál értesülései alapján – vadász ejthette el a Svájcból hazánkba érkezett, jeladóval megjelölt szürke farkast. Szervezetünk, mint a 70 000 magyar vadászt tömörítő köztestület és érdekképviselet, a leghatározottabban elítéli a természetkárosítás bármilyen formáját, függetlenül attól, hogy azt ki követi el.

Valljuk, hogy a vadgazdálkodás a fenntartó természetmegőrzés kulcseleme, a vadászat pedig – a vadgazdálkodás részeként – egyik eszköze, írja az Országos Magyar Vadászkamara sajtóközleménye.  Ezért tevékenységünk során a természetvédelmi szempontok érvényesülése kiemelkedő fontosságú. Ennek szellemében dolgozunk együtt természetvédelmi szervezetekkel, amelyek Természetvédelmi Szakbizottságunkban is képviseltetik magukat, és ezért köttetett korábban többoldalú megállapodás, ágazatok közötti együttműködés a vadászati és természetvédelmi ágazat szereplői között.

A Vadászkamara véleménye megannyi egyeztetésen és különböző fórumokon is elhangzott már: a vadászok közössége – ahogy az egyebek mellett a közösségi médiában is tükröződik – elítél minden jogellenes cselekményt, különösen azokat, amelyek nem jogszerű vadászati körülmények következtében állnak elő.

A borsodi esettel kapcsolatban megkerestük az illetékes szervezeteket, és tájékoztatást kértünk a történtekről. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy az adott ügyben vadász volt a tettes, és fény derül a személyére, akkor a Vadászkamara saját hatáskörben eljárva is megtesz minden szükséges intézkedést. Az esetleges bírósági ítélettől függetlenül, az abból fakadó teendőink mellett ez esetben is érvényre fogunk juttatni minden lehetséges jogi és etikai szempontot.

Budapest, 2023. április 13.

Országos Magyar Vadászkamara

agrotrend.hu / OMVK

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés