Hírek

A vízgazdálkodást kiemelt stratégiai kérdésként kell kezelni

Magyarországon a vízgazdálkodást a jövő kiemelt stratégiai fontosságú kérdéseként kell kezelni – fogalmazott a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára szerdán a Budapesten, a víz világnapja alkalmából tartott ünnepségen.

Réthy Pál hangsúlyozta: az éghajlatváltozás súlyosbodásával a vízkészlet egyre nagyobb jelentőségűvé válik, és ma már nemcsak minőségének, hanem mennyiségének védelme is fontos.


Réthy Pál. Fotó: MTI / Kovács Attila

 

A vízkészlettel körültekintően és takarékosan kell bánni, mert az éghajlatváltozás következtében Magyarországon is csökkenő mennyiségű és egyenetlenebb eloszlású csapadékkal kell számolni a jövőben – mutatott rá.

Kiemelte: a víz, mint stratégiai jelentőségű erőforrás szerepe társadalmi, környezeti és gazdasági szempontból is jelentősen felértékelődött, a vízkészletek védelme és hasznosítása a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú tényezőjévé vált.

Réthy Pál beszédében emlékeztetett: az ENSZ 1993-ban jelölte ki március 22-ét a víz világnapjává. Az elmúlt 30 évben egy-egy aktuális témát választottak ki, amely felhívja a figyelmet a víz alapvető szerepére, idén a jelmondat úgy hangzik: "változtass most!".

Közölte: egyes becslések szerint az EU területének közel egyharmada van kitéve olyan vízhiányos helyzetnek, amikor a kereslet egy bizonyos időszakban meghaladja a rendelkezésre álló kínálatot. A helyettes államtitkár azt mondta: a víz és a vízi erőforrások fenntartható használata a hatékonyság növelésével, az innovációval, a pazarlás kerülésével, az újrahasználattal lehetséges.

Réthy Pál áttekintést adva az elmúlt időszak feladatairól jelezte: a vízügyi ágazat 2022 végéig 79 projektet valósított meg 412 milliárd forint értékben. Műszakilag lezárult két nagy beruházás, a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésével a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése a Tisza-tó tározó megvalósításával, valamint a Tisza hullámtér nagyvízi meder vízszállító képességének javítása Szolnok és Kisköre között.

A geoprojektek mellett 2021-től a helyreállítási és ellenállóképességi terv vízgazdálkodási beruházásai 50 milliárd forint támogatással valósulhatnak meg többek közt a Duna-Tisza-közi homokhátságon és a Rábaközben – tette hozzá. Szólt még az öntözésese gazdálkodás erősítéséről, illetve az aszály elleni rendszer fejlesztéséről is.

Az ünnepségen Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára több elismerést is átadott az ágazatban tevékenykedőknek.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés