Hírek

A vidék fejlesztése a kormány elsőrendű feladata és célja

A magyar kormány számára a vidék fejlesztése elsőrendű feladat, nemcsak a mezőgazdaságot, az agráriumot kell vidékfejlesztésen érteni, hanem az olyan infrastrukturális fejlesztéseket is, amelyek az élet minőségét javítják – mondta az agrárminiszter hétfőn a Vas vármegyei Nick községben, ahol a térség országgyűlési képviselőjével és polgármesterével közösen átadták a falut a nicki műgáttal.

Vidéken élni ma már egyre inkább egy életminőség kérdése, a kitűzött cél pedig az, hogy a vidéki élet egyre nagyobb presztízzsel bírjon, ehhez viszont egymásra épülő fejlesztésekre – köztük a legkisebb vidéki utak fejlesztésre is szükség van – hangsúlyozta a tárcavezető. A Nicken megvalósult útfejlesztés 95 százalékos támogatási intenzitású, a csaknem 300 millió forintos beruházásból 285 millió forint támogatást nyert el a község önkormányzata, amelyhez 15 millió forint önerővel járult hozzá a község.


Fotó: AM / Fekete István

Nagy István elmondta: a 2021-ben kizárólag önkormányzati tulajdonú és önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi utak felújítására meghirdetett felhívásra több mint 1150 kérelem érkezett, összesen 178 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, már 759 támogatási kérelem rendelkezik támogató okirattal, és csaknem 45 milliárd forintot már ki is fizettek a pályázóknak.

Ágh Péter, az Építési- és Közlekedési Minisztérium államtitkára, a térség fideszes önkormányzati képviselője az útátadón elmondta: több lépésből álló fejlesztési program valósult meg, hiszen először a nicki műgát – és az oda épült üdülők – körüli úthálózatot sikerült fejleszteni, majd 2020-ban a műgátat újították fel több milliárd forintból, most pedig a fejlesztések "záróakkordjaként" következett a műgát és a falu közötti, nagy belső forgalmat bonyolító útszakasz felújítása.

Csorba József (független) Nick polgármestere elmondta, hogy az út leromlott állaga miatt már balesetveszélyes volt, ennek ellenére anyagiak hiányában hosszú ideig keresték a lehetőséget, ami nem volt egyszerű, hiszen tavalyi költségvetésük 48 millió forint volt, az idei pedig 64,5 millió forint.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés