Hírek

A szakmatanulás életpályát kínál a fiataloknak

A szakmatanulás életpályát, állandó sikerélményt és a folytonos megújulás lehetőségét kínálja a fiataloknak – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a 16. Szakma Sztár Fesztivál záró eseményén.

Az államtitkár köszöntőjében a nyitottság jelentőségét hangsúlyozta, erre ugyanis nemcsak a pályaválasztás előtt állóknak és a szakmát tanulóknak van szükségük, hanem a sikerre törekvő cégeknek is. Közülük azok maradhatnak versenyképesek, amelyek a leggyorsabban megtalálják a jövő szakembereit, helyi szinten segítenek nekik, építik az őket felkészítő intézmények szakmai hátterét – fogalmazott.


Fotó: AM / Vermes Tibor

Hozzátette, hogy mint minden szakmacsoport, úgy az agrárium is rohamos ütemben fejlődik. Az agrártárca felelőssége ráirányítani a figyelmet ezekre a változásokra, hogy a pályaválasztás előtt állók korszerű, 21. századi tevékenységet lássanak a mezőgazdasághoz kapcsolódó munkákban. Felkészült, felelős döntéseket hozó szakemberekre szükség lesz a jövőben is, a képzésükhöz ezért minden feltételt biztosítani kell – mondta Feldman Zsolt.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) nevében Jakab István köszöntötte a tanulókat, tanáraikat és családtagjaikat. A szervezet elnöke szintén a technológia változások ütemét emelte ki, és hozzátette: a szakmai versenyek eredményeit látva úgy véli, hogy a magyar fiatalok lépést tartanak a kihívásokkal, képesek a folyton változó versenyben helyt állni, és nyitottak a szakmai újdonságokra. Az agrárszakképzésben ma már majdnem 22 ezren tanulnak, másfélszer annyian, mint 6 éve – mondta.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke üdvözölte, hogy a versenyszféra érdeklődését is felkeltette a rendezvény, hiszen annak megrendezéséhez több száz cég járult hozzá. Parragh László a diákok családjainak és tanárainak is megköszönte a támogatást, hangsúlyozva, hogy a tudásba fektetett idő és energia mindig meghozza a sikert.

Az MKIK 2008 óta rendezi meg a Szakma kiváló tanulója versenyt és az Országos szakmai tanulmányi versenyt, ezek országos döntője a budapesti Szakma Sztár Fesztivál, amelyen idén 54 szakma majdnem 200 versenyzője mutatkozott be.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés