Hírek

A Soproni Egyetem részvételével megalakult a Természetpozitív Egyetemek Nemzetközi Szövetsége

A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is.

A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.


Forrás: Soproni Egyetem

A Nature Positive Universites Alliance-ben részt vevő egyetemek nemcsak tudományos munkájukkal és társadalmi szerepvállalásukkal segítik a biodiverzitás helyreállítását, hanem saját működésüket is fenntarthatóvá teszik. A szervezetnek különös súlyt ad, hogy kezdeményezője a világ talán legpatinásabb felsőoktatási intézménye, az Oxfordi Egyetem. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja részvé­te­lé­vel dolgozták ki a szervezeti tagság szigorú kritériumait.

Az NPUA-nek az oxfordi mellett olyan jó nevű egyetemek is tagjai, mint például a Cambridge-i Egyetem, a King’s College, a UCLA vagy a UC Berkeley. A Soproni Egyetem az elsők között csatlakozva egyetlen magyarországi intézményként – vált a szövetség alapító tagjává. Ez egyben komoly elismerése is eddigi fenntarthatósági erőfeszítéseinek, melyek legfontosabb elemei:

  • az egyetemi kampuszként is szolgáló Botanikus Kert átfogó fejlesztése;
  • az intézmény egyre fokozottabb elmozdulása a karbonsemleges működés felé;
  • a Soproni Egyetem országban egyedülálló erdősítési programja (a „Hűségerdő”).

Ezek révén a Soproni Egyetem központi kampuszának működése 2021-re teljesen karbonsemle­gessé vált. Az elért és mérhető eredményekről az intézmény éves jelentésekben számol be.

Az új szervezet nem egyszerűen a klímaváltozás hatásainak mérséklése vagy a szénkibocsátás csökken­té­se mellett száll síkra, hanem azért, hogy segítse az ökológiai sokféleség, a biodiverzitás fennmara­dását, helyreállítását és fejlesztését.

Az NPUA alapító tagsága is bizonyítja a Soproni Egyetem elkötelezettségét, hogy – hagyományaival, szelle­mi­­ségével, innovatív működésével, a fenntarthatóság interdiszciplináris kutatását és gyakorlati alkal­ma­zá­sát előtérbe helyező szemléletével – hazánk első „Zöld Egyetemévé” váljon.

Az elmúlt időszakban az egyetem egyre előkelőbb helyeken szerepel a mértékadó fenntarthatósági rangso­rokban. Globálisan a legjobb 20 százalékba tartozik, 206. helyezett például a UI GreenMetric World University Rankings-ben, előkelő helyen, a legjobb 25 százalékban szerepel a THE Impact Rankings-ben. Ezeken túl 2022-ben egyetlen magyar egyetemként elnyerte a környezettudatos műkö­dé­si stratégiákat értékelő International Green Gown Awards (Nemzetközi Zöld Talár Díj) címet is.

Az NPUA nem az egyetlen új fenntarthatósági szervezet, amelyben a Soproni Egyetem komoly szerepet vállal. Tavaly ősszel alakult meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja (MEFP), és az intéz­mény – tizenhárom másik hazai egyetem mellett – itt is alapító tagként szerepel.

További információ a Soproni Egyetem zöld stratégiájáról:
http://greenuniversity.uni-sopron.hu/kezdooldal

További információ a Nature Positive Universities Alliance-ról:
https://www.naturepositiveuniversities.net/

agrotrend.hu / Soproni Egyetem

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés