Hírek

A pazarlás csökkentése érdekében módosul az élelmiszerláncot szabályozó törvény

A legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februrától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére – döntött az Országgyűlés az élelmiszerláncot szabályozó törvény keddi módosításával.

Az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó változtatást 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban a kormány javaslatára.

fotó: pxhere.com

A fogyaszthatósági idővel, továbbá 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás.

A módosítás azokat a kereskedőket érinti, amelyek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.

Az érintett üzletek az élelmiszert karitatív szervezeteknek is felajánlhatják. A jogszabály célja ugyanis az, hogy a lejáratközeli áru a rászorulókhoz és ne a kukába kerüljön.

A törvény indoklása kitér arra: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének becslése szerint az előállított élelmiszereknek mintegy harmada megy veszendőbe, holott azok megtermelése jelentős erőforrást igényel. Egy uniós felmérés szerint pedig az élelmiszerhulladék több mint 5 százaléka a kereskedelemben keletkezik.

Az érintett üzleteknek élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, amit az élelmiszermentő központnak kell benyújtaniuk. Az első ilyen tervüket 2022. május 31-ig kell beterjeszteniük. Emellett ki kell nevezniük egy élelmiszermentési felelőst is.

Bírsággal sújtható az, aki nem készít ilyen tervet vagy aki éves szinten több mint 2 százalékkal átlépi az élelmiszerhulladék tervezett mértékét.

A legnagyobb élelmiszerüzletek kiskereskedelmi adója is növekszik az árbevétel 2,5 százalékáról annak 2,7 százalékára.

A jogszabály 2022. február 1-jétől lép hatályba.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés