Hírek

A pandémia idején is növekednek az agrártámogatások

A kialakult speciális helyzet a mezőgazdaság szereplőit összefogásra sarkallta és a támogatások teszik lehetővé az ágazatok további fennmaradását és fejlődését.

Jövő augusztusban léphet életbe az új bortörvény – Végső egyeztetés alatt van és hamarosan benyújtják a parlament elé az új bortörvényt, a tervek szerint az új szabályozás jövő augusztusban léphet életbe – jelentette be az agrárminiszter csütörtökön, Móron a "Miklóscsabi pincéje" avatásán.

Helytálltak az állattenyésztők a pandémia idején is – A kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a gazdákat, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus gazdasági hatásait. Az állattenyésztőknek sikerült helytállniuk pandémia idején is.

Növekedtek az átmeneti nemzeti támogatások keretösszegei – Az egyes átmeneti támogatást tartalmazó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 47/2020. (IX. 30.) AM rendelet a HORECA szektorban és a borturizmusban érintett bortermelők részére nyújtandó átmeneti támogatás mellett a sertéstartók, a halgazdálkodási tevékenységet végző vállalkozások, valamint a lótenyésztők részére nyújtandó átmeneti támogatások keretösszegeinek megemeléséről rendelkezik.

fotó: pixabay.com

Tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának támogatása – Újra lehetőség nyílik a tenyészkos és tenyészbak vásárlásához nyújtott támogatás igénylésére.

Az agrárminisztérium elkötelezett a helyi közösségek megerősítésében – Kiemelt kormányzati cél a helyi közösségek, a saját sorsát kezében tartó, döntéseiért felelősséget vállaló vidéki polgárság megerősítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a KDNP Önkormányzati Tanácsának őszi konferenciáján, csütörtökön, Győrben.

3,2 milliárd forintos támogatás környezet- és agrártudományi kutatásokra – A Szent István Egyetem és jogelőd intézménye, a Kaposvári Egyetem, valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Gabonakutató Nonprofit Kft. is sikerrel pályázott a Tématerületi Kiválósági Program 2020 felhívására. A vízgazdálkodás, növénynemesítés és élelmiszerbiztonság területét is érintő kutatások összesen mintegy 3,2 milliárd forint támogatásból valósulhatnak meg a 2020-2022-es időszakban.

Megdrágíthatja a kenyeret a drága búza – A tavalyinál 10 százalékkal magasabb áron, tonnánként átlagosan 55 200 forintért kereskedtek az étkezési búzával Magyarországon szeptember harmadik hetében. Az árak a nemzetközi piacon is emelkedtek.

fotó: pixnio.com

Már a sörkészítés sem a régi – kérdés, hogy jó-e? – Mesterséges intelligencia segített megalkotni a receptjét egy új, citrusos IPA sörnek, amely a Deeper nevet kapta svájci készítőitől.

A holnap ma kezdődik – faültetés Múcsonyban – A fásítás élhetőbbé teszi környezetünket, megváltoztatja a településképet, miközben közösségét is építi és a klímaváltozás negatív hatásaival is dacol – fogalmazott Belánszky-Demkó Zsolt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múcsonyban.

Ökológiai gazdálkodásról tart konferenciát az ÖMKi – Idén harmadízben szervezi meg az Ökológia Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a biogazdálkodási ágazat stratégiai konferenciáját. A 2012-es és 2017-es nagyszabású események folytatásaként a fókuszban ezúttal az új Közös Agrárpolitika áll, azon belül is az ökológiai ágazat kilátásai, valamint a fenntartható gazdálkodás kihívásai és az azokra adható gyakorlati válaszok. A konferencia célja az ágazat szakpolitikai érdekképviselete, a legújabb kutatás-fejlesztési eredmények és kezdeményezések megvitatása és a szakmai együttműködések elősegítése.

Tíz éves jubilálását ünnepli a szabad pálinkafőzés – Az otthoni pálinkafőzés maga az élő hagyomány, amely az alkotás öröme mellett, közvetve a táj megőrzésében is szerepet játszik. A saját pálinka az igazi, vélik Bischof Andrásék is.

fotó: AM

AGRO7 – az agrárvilág legújabb hírei – A NAK elnöke Győrfy Balázs, a GreenTech konferencián fejtette ki szakmai álláspontját. A pálinka nemzeti érték, mondta Nagy István agrárminiszter a szabad pálinkafőzés tízéves jubileuma alkalmából. A Magyarország Legszebb Birtoka díj főtámogatója 2020-ban is a Groupama Biztosító Zrt. volt, az Erste Bank pedig különdíjat adott át. A pénzügyi szektor képviselőinek véleménye e díjról. A Szászi Birtok és a Huminisz készítmények kapcsolata. A Pannon Genetic nemesítő tevékenységéről a cég ügyvezetője beszélt.

UH-40 hidastraktor – A hazai agráriumban az 1960-as években a magas kultúrák művelésére alkalmas erőgép nem állt rendelkezésre. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet (MGI) és a Vörös Csillag Traktorgyár (VCST) kooperációja keretében a traktorgyár 1960-ban elkészítette a szőlő és gyümölcsültetvények művelésére szánt UH-40 hidastraktor első kísérleti példányait.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés