Hírek

A NAV figyeli a folyamatosan veszteségesen működő adózókat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyeli az olyan adózók tevékenységét is, akik a bevallásaik alapján folyamatosan veszteségesen működnek, így jutottak el ahhoz a Tüzép-telephez, amely 37 millió forint bevételt titkolt el – közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a NAV revizorai többször találkoznak olyan adóbevallásokkal, amelyek alapján a vállalkozó több éven át csak veszteséget termel. Ilyen okok miatt fordult az ellenőrök figyelme a Tüzép-telepet működtető egyéni vállalkozó felé is, aki több mint 30 millió forint veszteséget mutatott ki szja-bevallásaiban. Ugyanakkor az iratok alaposabb megvizsgálásakor számos jel arra mutatott, hogy a veszteség csak papíron létezik – írják a közleményben.


Fotó: Pxhere

A figyelmeztető jelek között említik a házipénztár tartósan negatív egyenlegét, ez arra utal, hogy a vállalkozó a kiadásait rendszeresen úgy fizette, hogy arra nem volt lekönyvelt fedezete.

Az értékesítési és a beszerzési számlákat összevetve lényegesen nagyobb haszon volt kimutatható, mint amit a könyvelés tartalmazott. Az adatokból kiderült, hogy a cég valójában nyereségesen működött, csak a bevételek jelentős részéről nem adott számlát, és nem is könyvelte le – írják a közleményben.

A vállalkozó önellenőrzéseket nyújtott be, pótlólag 37 millió forint eltitkolt bevételt vallott be, és közel 10 millió forint adót fizetett meg – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés