Hírek

A magyar csapat nyerte meg a borfelismerés világbajnokságát

A magyar csapat nyerte meg idén a dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságot, megelőzve Belgiumot és Spanyolországot – közölték a szervezők szombaton.

A Franciaország egyik legfontosabb szakfolyóirata, a Revue des vins de de France című havilap idén már kilencedik alkalommal rendezte meg a versenyt, amelyen 27 ország csapata vett részt – írta az Infostart.

Nagy meglepetést okozva Magyarország csapata – Aranyos Attila, Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Didier Sánchez versenyzők, valamint Palágyi Krisztina tanácsadó – győzött, maga mögé utasítva a legnagyobb bornemzetek kóstolóit.

A borfelismerés világbajnokságaként emlegetett Championnat du monde de dégustation történetében először nyert Magyarország csapata, amely tavaly és 2018-ban egyaránt az ötödik, 2019-ben a 12., 2017-ben pedig még a 7. helyen végzett. Aranyos Attila a francia folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy őt magát is meglepte a siker, "Tudtam, hogy az első öt között leszünk, de hogy megnyerjük a versenyt, én lepődtem meg a legjobban" – fogalmazott.

Fotó: wikimedia

"A magyar egy nagyon tapasztalt csapat, amely jó ideje részt vesz a bajnokságokon" – mondta Denis Saverot, a Revue des Vins de France szerkesztőségi igazgatója az AFP francia hírügynökségnek, hozzátéve, hogy Magyarországnak számos borvidéke van, és a Tokajból származó édes bort XIV. Lajos király udvarában is felszolgálták.

A világbajnokságon részt vevő minden csapat négy versenyzőből és egy tanácsadóból állt. Az első körben hat bort kellett vakon azonosítaniuk, megadva a szőlőfajtát, az országot, az évjáratot és a termelőt. A selejtezőből továbbjutó csapatoknak újabb hat borral kellett folytatniuk a versenyt. A tizenkét borból hat vörös, hat pedig fehér volt.

A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, nem láthatják a borok palackját, nem kérhetnek külső segítséget, csak egymással beszélhetnek és közösen dönthetnek. A borok a világ bármelyik térségéből és bármelyik évjáratból származhatnak, és bármilyen szőlőből készülhetnek. Az idei versenyen a legnehezebb feladatnak egy, az észak-spanyolországi Aragón régióból származó, garnacha szőlőfajtából készült bor felismerése bizonyult. Ezt csak a luxembourgi versenyzők találták el. Sokkal könnyebb feladatnak bizonyult például egy osztrák fehérbor vagy éppen egy jurai fehérbor azonosítása.

Az előző két évben első helyen végzett Franciaország csapata idén a hatodik helyre szorult.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés