Hírek

A magyar borászok technológiai fejlesztésekre 8.5 milliárdnyi forrást nyertek

A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből – mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.

Nagy István arról is beszélt, hogy júniusban újabb két beruházási pályázati lehetőség lesz, amelyek az élelmiszeripari cégek mellett a borászok számára is megnyitják az újabb fejlesztési lehetőségeket – írja honlapján az agrártárca. A miniszter sokat vár a szintén a következő hetekben megjelenő, minőségrendszerekhez kapcsolódó promóciós pályázattól is, amelyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együttműködésben alakítottak ki. A borpromóciós támogatás több mint 7 milliárd forint lesz, ebből a borászok számára 3,1-3,2 milliárd forint forrás használható fel az unión belüli és azon kívüli tevékenységre is – tette hozzá.

Fotó: Fekete István

Nagy István úgy vélte, a vírushelyzetben a szőlészek, borászok is hősiesen helytálltak, a kormány pedig segítette őket: 2020-ban közel 5 milliárd forintnyi többletforrást tudtak az ágazat számára juttatni, ebből 2,1 milliárd forintot tett ki a HoReCa szektorba (a vendéglátóipar azon szegmense, amely a szállodákra, az éttermekre és a kávéházakra fókuszál) értékesítő borászatoknak juttatott támogatás. A rendezvényen Nagy István miniszter adta át a Borászok Borásza 2021 díjat, akit a Kárpát-medence 50 legjobb borásza választott ki titkos szavazáson. A díj tizenötödik nyertese Bodó Judit tokaji borász, a Bott Pince tulajdonosa lett.

Fotó: Fekete István

A díjazott elmondta, hogy Felvidékről származnak férjével, s egyikük sem végzett borász, nem is érzik magukat "feketeöves vérbeli borásznak". Kiemelte: nem érdekli őket a sav és a PH-érték, mint ahogy a borban lévő maradék cukor sem, sokkal inkább érdekli őket az, hogy a borokon keresztül a többszázéves hagyományokat tovább tudják vinni, s átadják a következő generációnak. Az est folyamán átadták még a Borászok Barátja díjat, amelyet idén Bányai Gábor Botond, a borigo.hu és a Borigo kiadvány alapítója kapott, illetve kiosztották a Jövő borásza ösztöndíjat, amelyet Takács Réka Emese vehetett át.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés