Hírek

A katával trükközött, 35 milliója bánta

Összesen csaknem 35 millió forint adóhiányt, késedelmi pótlékot és bírságot kellett befizetnie egy festő és mázoló egyéni vállalkozónak, aki trükközni próbált a kataszabályokkal – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A közlemény szerint az egyéni vállalkozó bejelentette az adóhatóságnak tevékenysége szünetelését, és azt nyilatkozta, hogy bevétele 12 millió forint – azaz az alanyi adómentességre jogosító és a katás adózókra irányadó értékhatár – alatt maradt.

A vállalkozó nyilatkozatát a bankszámlája cáfolta meg, mivel az odaérkező összegek lényegesen meghaladták az adómentesség értékhatárát.

A szakember – miközben szüneteltette egyéni vállalkozását – elvállalta egy épület generálkivitelezését és a számlájára érkező összeg éppen megfelelt a kivitelezés ellenértékének – ismertették a revizorok adatgyűjtésének eredményét.

Fotó: wikimedia

Az ellenőrzés során a kivitelező és a megrendelő próbálták megtéveszteni az ellenőröket, azt a látszatot keltve, hogy a beruházást nem is az egyéni vállalkozó, hanem egy kényszertörlés alatt álló harmadik fél végezte el. A NAV közleménye szerint a megrendelő a kényszertörlés alatt álló társaság számláján szereplő összeg áfatartalmát próbálta visszaigényli, ezzel igazolva a harmadik fél hitelességét az ügyletben. A NAV munkatársai bizonyították, hogy a kérdéses harmadik vállalkozás nem végezhette el a munkákat, hiszen sem alkalmazottai, sem eszközei nem voltak hozzá.

A megrendelő végül önként mondott le az áfa-visszaigényléséről, és javította bevallásait – olvasható a NAV közleményében.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés