Hírek

A hazai mezőgazdaságban lüktet az összetartó erő

Számos pályázat segíti a magyar gazdálkodók céljai megvalósulását és fenntartását, amik további kiváló termékek előállítását teszik lehetővé. A Magyarok Kenyere Program is azt támasztja alá, hogy az agráriumban példaértékű összetartás rejlik. A hét legfontosabb agrárhíreit foglaltuk össze.

A nők kulcsszerepet játszanak a vidéki térségek fejlődésében – Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt. Az eseményen számos nyugat-balkáni ország képviseltette magát, Franciaország, Németország és Ausztria mellett.

Ötven hagymatermesztő találkozott a fajtabemutatón – Idén augusztus 11-én megrendezésre került a tavaszi vetésű hagymák bemutatója a Békés megyei Kamuton. A rendezvény több mint 50 hagymatermesztő, illetve a vetőmagos cégek képviselőivel zajlott.

Magyarok Kenyere: kétszázhúsz zsák búzával járul hozzá a Talentis Agro Zrt. – Idén mintegy 11 tonna búzával járul hozzá a Magyarok Kenyeréhez a Mészáros Csoporthoz tartozó Talentis Agro Zrt. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programban az ország számos pontján várják a gazdák felajánlásait, az összegyűlt gabonát húsz malomban őrlik majd meg. A Talentis Agro Zrt. megalakulása óta hozzájárul adományával a kezdeményezés sikeréhez, idén az ország tizenegy különböző pontján működő agrárvállalkozása csaknem 11.000 kg, azaz 11 tonna búzát ajánl fel.

Bemutatjuk Magyarország Legszebb Birtoka Családi gazdaság kategória döntőseit! – Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyarország Legszebb Birtoka díj kiírása. A következő napokban bemutatjuk azokat a jelölteket, akik bejutottak a döntőbe, ezúttal tekintsük meg a Családi gazdaság kategória döntőseit!

A vártnál kevesebben szállnak ki a holland sertésszektorból – Mivel e lap hasábjain már többször írtam arról a holland programról, amely állami forrásokból kívánja a sertésszektor környezetterhelését mérsékelni, telepeket bezárni, kötelességemnek érzem a folyamatról és főként tanulságairól beszámolni. A leépítés ugyanis nem megy simán.

Tolnában is befejeződött az aratás – A gabona már a raktárakban van, az aratás befejeződött, így az őszi búza mellett a rozs, az árpa, a repce, a zab és a magborsó is.

Újabb élelmiszeripari pályázatok nyíltak meg – Jelentette be Nagy István Debrecenben, a harmincadik jubileumi Farmerexpó nemzetközi mezőgazdasági élelmiszeripari szakkiállítás, és a 16. Hortico zöldség-gyümölcs kertészeti szakkiállítás megnyitóján. Az agrárminiszter kiemelte: a kétszázmilliárd forintos pályázati keretösszeg forrásaiból az élelmiszeripari és a borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések támogathatók.

A kullancsok kedvenc nyári hónapja az augusztus – kullancsbiztos tippek mindenkinek – Gondolta volna, hogy akárcsak a vámpírok, a kullancsok is kerülik a napfényt? Többek között erre a meglepő kérdésre is választ kaphatunk alábbi cikkünk segítségével, amelyben Dr. Kovács Szilvia, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense kalauzolja el az olvasókat a kullancsok világába.

Földet a gazdáknak! – Módosítható a haszonbérbe adott földterület bérleti díja tulajdonosváltás esetén. Ha nem sikerül megegyezni, és a bérleti díj jelentősen eltér a helyi piaci áraktól, a szerződés a bérlési idő vége előtt is felmondható.

A magyar pálinka minőségét ellenőrzik – Fokozottan vizsgálja októberig a kajszibarack- és málnapálinkákat kora ősszel a Nébih. Az ellenőrzésre azért van szükség, mert a kedvezőtlen időjárás miatt idén ezekből a gyümölcsökből kevés termett, de a legtöbb gyümölcspálinkát szabályosan továbbra is csak hazai alapanyagokból, hagyományos eljárással lehet készíteni.

A hazai szőlő-bor ágazat támogatásáról döntött a kormány – A hazai szőlő-bor ágazat koronavírus-járvány negatív hatásainak rövid és középtávú kezelése érdekében a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról, valamint az állami bormarketing program forrásainak jelentős megemeléséről döntött a kormány- mondta Nagy István agrárminiszter.

Hatályba lépett az új bortörvény és végrehajtási rendeletei – 2021. augusztus 1-jén hatályba lépett az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, a jelentős adminisztratív egyszerűsítéseket tartalmazó új borjogi szabályozás intézkedéseit csak 2022 augusztusától kell alkalmazni- jelentette ki Nagy István agrárminiszter. Az egyik, már most életbe lépő könnyítés jegyében a termelőknek – a régi szabályokkal ellentétben – immár analitikai és érzékszervi vizsgálat nélkül lehetőségük van a murci forgalomba hozatalára.

AGRO7 – A hét agrárhírei – Lezárultak a Magyarország Legszebb Birtoka birtoklátogatásai, így augusztus végén derül ki kié lesz Magyarország Legszebb Birtoka.

agrotrend.hu 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés