Hírek

A hazai alapanyagok használatával erősebb lehet a gazdaság

A hazai alapanyagok minél teljesebb körű használatával erősebb, egészségesebb lehet a magyar gazdaság, és jobban képes ellenállni a világgazdaság “különböző hullámzásainak” – közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton a Somogy megyei Kastélyosdombón.

Feldman Zsolt a Heineken Hungária Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet komlószüreti ünnepségének megnyitóján elmondta: Kastélyosdombón második alkalommal takarítják be a sörök alapanyagául szolgáló komlót az első kísérleti hektárról, a jövő évtől pedig további jelentős területeken indulhat meg a szüret a településen – írja honlapján az agrártárca.

A kistelepülésen megvalósuló sikeres mintaprojekt után az Agrárminisztérium támogatásával újabb 13 hektáron telepítettek komlót, segítve az élelmiszeripar számára a hazai alapanyagokhoz való hozzájutást – emlékeztetett.

Fotó: Vermes Tibor

A kormányzat és az agrártárca arra biztat minden magyar élelmiszer-feldolgozással foglalkozó társaságot, hogy fókuszáljon a hazai alapanyagok minél teljesebb körű használatára – tette hozzá Feldman Zsolt. Kiemelte, a mezőgazdaságban "a jó gazda gondossága kell ahhoz, hogy eredményre jussunk", Kastélyosdombón pedig ez az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével folyamatosan megvalósul. Reményét fejezte ki, hogy a mintaszerű modell az agrárium több területén is alkalmazható lesz.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy az utóbbi bő tíz évben rengeget fejlődött a mezőgazdaság, erősödtek a gazdálkodói közösségek, és mindezek segítségével olyan térségek is a fejlődés útjára léphettek, amelyek megszenvedték a rendszerváltozást követő időszakot. Szerinte ma az agráriumban kétféle út lehetséges: a gazdálkodó saját termékét feldolgozva helyben igyekszik értékesíteni, vagy értékesítési láncba csatlakozik, partnerek segítségével. Az államtitkár azt mondta, a Heineken Hungária példaértékű partner a magyarországi komlótermesztés újjáélesztésében.

Fotó: Vermes Tibor

Közölte: a vidékfejlesztési támogatások révén a gazdaságba soha nem látott mértékű források jutnak, ez valamennyi hazai, élelmiszerellátással foglalkozó térség számára meghatározó lesz a következő évtizedben. A Magyar falu programra és a vidékfejlesztési támogatásokra utalva kiemelte, mindez komoly életminőségbeli változásokat eredményez majd a vidéken élő, gazdálkodó és dolgozó emberek számára. "A működő gazdaság és az élhető, magas színvonalú települési infrastruktúra fogja jelenteni a vidéki térségeink jövőjét, az itt élők számára a perspektívát" – fogalmazott.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója emlékeztetett: Kastélyosdombón több mint tíz éve kezdett munkába a szervezet, hogy segély helyett munka biztosításával segítsen a helyieknek. Beszámolt arról, hogy helyi programjaiknak köszönhetően már csaknem ötvenen "a saját lábukon állnak", saját háztáji gazdaságot irányítanak. A komlótermesztésre utalva azt mondta, a Heineken Hungáriával kötött együttműködésnek és az agrártárcától érkező támogatásnak köszönhetően valódi térségfejlesztés indult el Kastélyosdombó környékén.

Fotó: Vermes Tibor

Geert Swaanenburg, a Heineken magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója azt mondta: a kastélyosdombói komlót a Soproni 1895 márkához használják majd fel, ezzel e termék előállítása során kizárólag magyar piacról szerzik be az alapanyagokat.
Az eseményre készült írásos összegzés szerint a komlótermesztés hagyományának újjáélesztésével a cél az volt, hogy növekedjen a jó minőségű, magyar alapanyagok mennyisége a sörgyártásban, egyúttal a kezdeményezéssel segítsék a termesztésben részt vevő, hátrányos helyzetű családok megélhetését. Kastélyosdombón 2018 végén kezdtek komlótermesztésbe.

Kezdetben a 30 millió forintból indított beruházás keretében a segélyszervezet szociális és fejlesztő központjának dolgozói 2500 palántát ültettek el a központhoz tartozó, egyhektáros területen, ezek először tavaly fordultak termőre. Az állami támogatás segítségével ma már 13 hektáron termesztik a haszonnövényt a Somogy megyei településen.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés