Hírek

A hagyományok ápolása közösséggé kovácsol

A tradíciók ápolása összekapcsolja a fiatalokat és az idősebbeket, közösséggé kovácsol. A hagyományok nem múzeum falai közé valók, azok megélése, ápolása a közösség erejét növelik – mondta Jászboldogházán a 14. Hagyományok Hétvégéjén Feldman Zsolt.

A Jászföld Hagyományőrző Egyesület által szervezett eseményen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára említést tett arról, hogy az utóbbi tíz évben a kormány számos intézkedéssel igyekezett növelni a vidék népességmegtartó erejét, a vidéki életet vonzóvá tenni. Megújultak az iskolák, óvodák, utak, templomok, látványos változást tapasztalhat, aki járja a vidéket. A kisebb és nagyobb település lakói pedig élhetőbb környezetben tölthetik mindennapjaikat.

Fotó: Vermes Tibor

Feldman Zsolt arról is szólt, tíz évvel korábbhoz képest ma 15 százalékkal többen dolgoznak a mezőgazdaságban, az agráriumból ma több család boldogul. Az agrártárca jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy virágzó, a családokat eltartó mezőgazdaság és élelmiszeripar épüljön, erősödjön hazánkban. A vidék erejét a hagyományok teremtik meg, a magyarság legfontosabb értékeit őseink emberöltőről emberöltőre adták át. Ezt a fonalat nekünk sem szabad elvágni, tovább kell éltetni. Mint ahogyan ezt tették és teszik a jászság lakói, akik a 14 évvel ezelőtti egyszerű kis hucul lovas napokból közösségi ünnepet, a Hagyományok Hétvégéjét megteremtették – mondta az államtitkár.

Fotó: Vermes Tibor

Az ünnep összekovácsol, a dolgos hétköznapok után felüdülést hoz, a gondok távolabb kerülnek, az emberek közösségként élik meg az együttlétet. S miután Magyarországon az ünnep összekapcsolódik a gasztronómiával, ezen a mostani alkalommal is több bográcsban fő az étel, a különböző mesterségek művelői portékáikat kínálják, az íjászaton bárki kipróbálhatja képességeit, a fogathajtók versenye pedig mindenki számára szép élmény lehet. A jászságban jó példával járnak elől, itt a közösséget a hagyományok is éltetik, ezen az ünnepen az összetartozást is erősítik – fogalmazott Feldman Zsolt.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés