Hírek

A Debreceni Egyetem MÉK lovasképzésekben résztvevő hallgatói a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok lótenyésztési kiállításán

A Hódmezővásárhelyen rendezett állattenyésztési kiállítás nem csak az országban meghatározó, hanem szervezettsége, a környezete, a megjelenő genotípusok száma és genetikai értéke összessége alapján nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. A kiállításon bármilyen állatfajtával megjelenni rangot jelent, a kiállítás programjai résztvevőjének lenni a kitüntetésen túl felemelő érzés.

A lovasképzésekben részt vevő hallgatók fejlesztésébe kezdetektől fogva beépítjük a kiállítást, s évente változóan 8-14 hallgató és gidrán lovaink egyrésze aktív szereplője az eseménynek. A kiállítás első napja a lovak showbírálata, ezen a lovaink előnyös bemutatását, felvezetését végzik a hallgatók. A lovak felvezetése és kancák minősége alapján a fiatal lovak osztályának győztese lett a Gidran-2 (Titkos) hároméves kanca, második helyezett a Gidran XXXV-1 (Hajnalfény) nevű ötéves kanca. A gidrán lovak idősebb osztályában osztálygyőztes, majd az összevetés során a kiállítás gidrán fajta championja Gidran L-4 (Enyicke) nevű kancánk lett. Egyébként öt gidrán kancát neveztünk és mutattak be a hallgatók a showbírálat során. Ebben szerepet vállalt Szőr Stella II. éves ménesgazda, Gyuró Daniella, Kalmár Lili, Veréb Panna, Molnár Molly II. éves és Nánási Rebeka I. éves lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök hallgató.

Fotó: Gyúró Daniella

A kiállítás második és harmadik napján a képzés és a fajta népszerűsítése érdekében önálló lovas programot mutattak be a hallgatók. Az összetett program részben egymást követően, részben azonos időben folyt. Felvezette az agráros hallgatók bemutatóját a Gidran-2 (Titkos) nevű kanca fogatban való szereplése. A lovat kiképezte és hajtotta Balázs Attila, aki a hallgatóink alapszintű fogatoktatását végzi. A fogatbemutató alatt a Gyúró Daniella, Drótos Fanni, Veréb Panna, Kalmár Lili, Molnár Molly, Nánási Rebeka, Szőr Stella. Dóra Kitty, Katona Sára, Olasz Dóra felépítették a talajmunkához szükséges pályát. A talajmunka a lovak kiképzésének egyik eleme. Nagyon fontos feladata a szársegítségekre való érzékeny reagálás, a ló engedelmességének képzése általi kifejlesztése, egyben a ló ellazítása. Nem csak kiegészíti a nyereg alatti munkát, hanem részben megelőzi, a fogathajtást pedig egyértelműen előkészíti. Nevezhető ez a munka kettős futószárazásnak is. A hallgatók képzéséhez magas szinten járul hozzá, mert készség szintjére emeli szárkezelésüket, finomítja a szársegítségek adását. Segíti a ló és a lovas kapcsolatát, nem utolsó sorban a közös munka eredményeként közösségépítő szerepe van.

Fotó: Dóra Kitty

A bemutató során Gyúró Daniella a Gidran XXXV-1 (Hajnalfény), Veréb Panna a Gidran L-4 (Enyicke), Drótos Fanni a Gidran 4 (Rózsaszirom), Olasz Dhttps://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/szantofold/ontozodobokkal-a-jo-termesbiztonsagertiána és Molnár Molly felváltva a Nort Star XVII-129 (Danubia) kancákkal dolgozott. Kalmár Lili a Cselszövő Gidrán-23 (Boróka) nevű kancát hajtotta, majd átadta, Katona Sára hallgatónak, aki a Gidran Razbeg I-8 (Imágó) nevű lovon lovagolt és nyeregből hajtott tandem fogattal vett részt a bemutatóban. Segítette a munkájukat Szőr Stelle, Nánási Rebeka, Dóra Kitty.

Fotó: Dóra Kitty

A bemutatóra felkészítő Szikszainé Bujdosó Zsuzsanna lovasoktató volt, aki az elmúlt három évben a felkészítésen túl kísérte a hallgatókat Hódmezővásárhelyre, gondjukat viselte a négy nap során és segítette őket e rendszerbe való beilleszkedésben. A hallgatók kiállítás alatti lovasmunkája a szakemberek és laikusok elismerését váltotta ki.

Dr. Mihók Sándor professor emeritus, Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Állattenyésztési Tanszék

agrotrend.hu / Debreceni Egyetem

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés