Hírek

50 helyet javított a SZIE a QS 2020 mezőgazdasági szakterületi egyetemi rangsorán

Tíz magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsoraira. A mezőgazdasági képzések listáján a Szent István Egyetemet a 151-200. helyre sorolták, mely a tavalyi évhez képest ugrásszerű előrelépést jelent.

A QS nemzetközi szakterületi rangsorok készítői négy szempontot vesznek figyelembe: az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, az intézmény hírnevét a tudományos szférában, a munkáltatói véleményeket, valamint az idézettségre utaló bibliográfiai indikátort.

Rendkívül örömteli, hogy a Szent István Egyetem 2019-hez képest minimum ötven helyet javított, hiszen míg 2019-ban a 201-250. helyen volt rangsorolva a mezőgazdasági képzéseket kínáló egyetemek között, addig most a 151-200. helyen végzett.

A Szent István Egyetem fontos stratégiai partnerei közül ezen a listán a holland Wageningen Egyetem az 1., a svéd SLU a 3. helyen, a Cornell Egyetem pedig az 5. helyen végzett. A lista élén állókkal való együttműködés minden bizonnyal közrejátszott a Szent István Egyetem rangsorban betöltött helyének javulásában.

agrotrend.hu / SZIE

Tovább olvasom

Támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés