Hírek

2022-ben soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg hazánkban

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.

A források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele – írta honlapján az agrártárca

A fejlesztések eredményeként 27 közösségi jelentőségű hazai faj és 7 közösségi jelentőségű hazai élőhelytípus esetében sikerült országos szintű javulást elérni. A 2022-ben lezárt 16 élőhely-rekonstrukciós beavatkozásnak köszönhetően csaknem 19 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota.

Fotó: Getty Images

Tavaly a természetjárók számára is pozitív változások történtek a nemzeti parkokban, hiszen további fejlesztések valósultak meg az ökoturisztikai infrastruktúra és a környezeti nevelési tevékenység tekintetében. Számos nemzeti park területén fejlődött a természetvédelmi bemutató hálózat, illetve korszerűbbé vált a természetvédelmi őrszolgálat is. A nemzeti parkok vendégei 2022-től egyebek mellett már ellátogathatnak a Bükki Csillagdába, a Csárda Természetvédelmi Központba, illetve a Vízi Vándor Természetvédelmi, a Berek Világa és a Pál-völgyi Látogatóközpontba is. Ezen fejlesztések hatására a nemzeti parkok éves látogatószáma vonatkozásában idén rendkívüli növekedés volt tapasztalható.

Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságokkal 2022-ben többek között eredményesen működtette a Nemzeti Park Termék Védjegyrendszert, tovább erősítette a védett természeti területek hálózatát, valamint folytatta a Natura 2000 területek fenntartási terveinek elkészítését és jóváhagyását. Az állami természetvédelem erőfeszítéseinek köszönhetően elkészült Magyarország Ökoszisztéma-alaptérképe, illetve a hazai zöldinfrastruktúra hálózat fejlesztésének módszertani kerete. Ezen felül elindult 4 új LIFE projekt, támogatáshoz jutottak a hazai natúrparkok és megvalósult a 2021-2030 közötti időszakra szóló 3. Biodiverzitás Stratégia előkészítése. A génmegőrzési feladatok tekintetében nőtt az állami szerepvállalás, amivel együtt Európa egyik legjelentősebb génbankját is sikerült fejleszteni.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés