Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Gyuricza Csaba az Év Agrárembere díj fővédnöke

Sokat hezitált azon, hogy elvállalja az idén másodszor odaítélésre kerülő, az Év Agrárembere Díj fővédnöki szerepét?

– Megtisztelő volt számomra, hogy a rendezvény fővédnökének kértek fel a szervezők. Úgy vélem, már az ötlet is remek kezdeményezés, hiszen az, hogy megválasztják az Év Agráremberét különböző kategóriákban, felhívja a figyelmet a mezőgazdasági tevékenység jelentőségére, fontosságára, a vidéken végzett munka eredményeire. A díj hozzájárul ahhoz, hogy minél szélesebb közönség ismerhesse meg azt a hivatást, amelynek leginkább csak a nehézségeiről hallanak, az értékeiről pedig kevésbé, holott ezekben is bővelkedik. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a díj nemcsak egy gálaestből áll, hanem egy hosszú kiválasztási folyamat előzi meg, amely során hónapokig a mezőgazdaságra lehet irányítani a figyelmet. Ennek különös jelentősége van, hiszen ma már mindenki elvárja, hogy egészséges élelmiszer kerüljön az asztalára, azonban abba kevesen gondolnak bele, hogy ez milyen nehézségek vagy áldozatok árán születik meg.

Sokak szemében a mezőgazdasági tevékenységek nem kellően helyén kezelt hivatások, és ha az Év Agrárembere díjjal sikerül ezekre az emberekre irányítani a figyelmet, akkor azt hiszem, ezzel nagyon sokat tudunk segíteni.
Úgy érzem, a felkérést többes minőségemben kell elvállalnom, hiszen alapvetően egyetemi tanár vagyok, aki az élete legnagyobb részét a szakma legfelsőbb szintű ismereteinek megszerzésével és átadásával töltötte felsőoktatási intézményben. Hitelesen szeretném megjeleníteni azt a gondolkodásmódot, ami a díj mögött van. Egyben azt remélem, hogy az államigazgatás béli, kormányzati szerepvállalásom megerősíti azt, hogy miért tudtam jó szívvel a kezdeményezés mögé állni.

– Ahogy említette, több szempontból is figyelemmel kíséri a hazai agráriumot. Mit gondol, milyen ma a mezőgazdaság megítélése Magyarországon?

– Ha a két szempontot, a felsőoktatásit és az államigazgatásit eggyé lehet gyúrni, akkor pozitív tendenciát látok. Javulás érzékelhető a mezőgazdaság megítélésében, de rögtön hozzá kell tennem, hogy nagyon mélyről indultunk. A rendszerváltás után volt egy mélypont, ami egyébként nemcsak nálunk, hanem Közép-Európában általánosságban jellemző volt. Az elmúlt években viszont az látszik, hogy növekszik a mezőgazdasági munka, a vidéki élet megbecsülése. Tennivaló még bőségesen van, de az irány jó, és ehhez tud segítséget nyújtani az Év Agrárembere díj is.

– Mi lehet az oka annak, hogy hosszú időn keresztül negatív volt a mezőgazdaság, a vidéki élet megítélése?

– Az, hogy ez egy nehéz munka. Az általános megítélés szerint ez a tevékenység kosszal jár, sokszor, büdös, és hosszan lehetne sorolni az átlagember fejében élő árnyoldalakat. Emiatt sokan hajlamosak voltak lenézni ezt. De pontosan ezért gondolom azt, hogy nagyon tudatos kommunikációval rá kell irányítani a figyelmet arra a tényre, hogyha azt akarjuk, hogy egészséges élelmiszer kerüljön az asztalra, ahhoz ezen az úton végig kell menni. Tisztába kell tenni a skizofrén helyzetet! És nem szabad elfelejteni, hogy ebben a döntéshozói, vagyis a mindenkori kormányok felelőssége is benne van, szerepet kell vállalniuk. Úgy látom, az elmúlt évektől kezdve van egy olyan irány – nemcsak Magyarországon, hanem Európa szerte –, amelyik fontosnak tartja a mezőgazdaság és a vidéki élet megbecsültségének növelését.

– Segíthet ez az oly’ sokszor emlegetett mezőgazdasági generációváltás problémájának kezelésében is?

– Mindenképpen, ugyanis ehhez az kell, hogy a fejekben helyére kerüljön a mezőgazdaság megítélése. Újra vonzóvá kell tennünk a munkát az agráriumban! Szerintem, itt is jó úton járunk, ugyanis egyre többen jelentkeznek mezőgazdasági végzettséget adó felsőoktatási képzésekre, nagyot növekedett az érdeklődés. Egyre több az olyan hallgató, aki családi gazdaságokból érkezik, azaz tovább viszik azt, amit a szülők, nagyszülők létrehoztak. Úgy látom, meg fog oldódni a generációváltás problémája, jelenleg azokat a nehézségeket érzékeljük, amelyeket a rendszerváltás utáni időszak elmaradt döntései, hiányosságai okoznak.

Ki lesz az Év Agrárembere 2015-ben? – A díj részletes bemutatása itt olvasható!

Jelölje arra érdemes ismerősét az Év Agrárembere 2015 díjra!

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés